Régi szép emlékek: Floricienta (Csacska angyal)

Nagyon vicces, bohókás telenovelláról beszélünk.

Múlthét Szombaton kezdetét vette az új cikksorozat a blogon, Régi szép emlékek címen, ami, ahogyan már a Facebookon is megemlítettem, Szombatonként fog jelentkezni új résszel. Az első cikkben az animékrők, azon belül is a legkedvencemről, a Kaleido Star-ról írtam nektek, a héten pedig a Telenovellák irányába evezzük a vizeket. Magában a Telenovellák Világában elsősorban nem a Floricienta a kedvencem, a maga különleges műfajában azonban igen, hisz ez nem egy szokványos telenovella, ez inkább a tiniknek készült, így természetesen a zene sem maradhat ki. Plusz azért is gondoltam, hogy írok róla, hisz már közel 10 éve befejeződött, valamint nagyon népszerű hazánkban is a Violetta, ami szerintem egy kicsit hasonlít a Csacska angyalra.
Mielőtt bármi konkrétumot is írnék a telenovelláról el szeretném mondani, hogy nem láttam minden részét, pontosabban az első széria első feléből nagyon keveset néztem, hisz itt is az volt a helyzet, mint a Kaleido Star esetében, hogy nem nagyon érdekelt, nem is értettem a többiek miért dicsőítették annyira. Később aztán egyre többször belenéztem, míg végül már azt vettem észre, hogy én is a nézője lettem. A főszereplő Florencia Bertotti elvitte a hátán az egész műsort. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a többi szereplő rossz lenne, ellenkezőleg, úgy érzem, mindenki kihozta a szerepéből a maximumot. Isabel Macedo például rettentően jól alakította a főgonosz Delfina szerepét, tényleg nagyon utálatos volt, míg a férfi főhősre Federico-ra (Juan Gil Navarro) nagyon jól illett a “jégcsap” kifejezés, hisz az elején nagyon távolságtartó volt. Florencia pedig annyira bájos, és sokszor esetlen, éppen ezért sok vicces jeleneteket okozott.
A telenovella érdekessége, hogy az első évad vége nem éppen úgy ért véget, ahogy a készítők akarták, hisz Juan Gil Navarro ki akart szállni, éppen ezért a karaktert megölték, ám a lelke továbbszált a második évad férfi főhősére, Maximo-ra (Fabio Di Tomaso). Ám a második évad már happy end-el ért véget, hisz Florencia és Maximo összeházasodtak, ami felvétele különleges olt, hisz a rajongók is részt vettek benne, született három gyerekük, a főgonoszok pedig elnyerték méltó büntetésüket.
 
Ahogy már említettem, a zene is nagy szerepet kapott, az eltelt két évad alatt rengeteg saját dal született, melyek természetesen CD-ken is megjelentek. Összesen 4 CD jelent meg + 2 Karaoke Album. Annyira sikeresek voltak, hogy számos koncertkörúton vettek részt a szereplők, sőt mi több, még Színházakban is tartottak előadásokat. Érdekességként a cikk írása közben tudtam meg, hogy 2006-ban, a sorozat véget érte után egy évvel a nagy csapat összegyűlt, és egy különleges koncertkörút erejéig mindenki visszabújt a karaktere bőrébe. Természetesen nem mindenki, hisz például Delfina és Maximo alakítója nem tért vissza, ellenben Federico, azaz Juan Gill Navarro igen, ami azért is érdekes, hisz a karakter meghalt.
Összességében mindig jó szívvel fogok visszagondolni a sorozatra, és ha lenne kellő szabadidőm talán újra is nézném, főleg azokat a részeket, amiket még nem láttam. Remélem egyszer tényleg sort keríthetek majd rá. Végezetül jöjjön egy videó az egyik kedvenc számommal, ami mellesleg a második évad főcímdala volt. Ha kíváncsiak vagytok a többire is, a Youtube-on természetesen megtaláljátok. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük