És igen, van igazság!
Alig pár perccel ezelőtt ért véget A Dal 2017 Döntője, amelyben a versenyzők tényleg odatették magukat, hiszen szinte mindenki most teljesített a legjobban. Miután mindenki színpadra lépett versenyprodukciójával, a zsűri kiosztotta 4, 6, 8, és 10 pontjukat – Frenreisz Károlynál mondjuk nagyot néztem, amikor Caramel pontozásait csekkolta – amely alapján Radics Gigi, Pápai Joci, Zävodi + Berkes Olivér valamint Kanizsa Gina került a TOP4-be, egyedül csak Tóth Gabi korai kiesését sajnáltam nagyon. Igazán megérdemelte volna, hogy a nézők döntsenek felette.
Ahogy a facebookon is jeleztem korábban, én igazából Kanizsa Ginán kívül bárki győzelmének örültem volna, de mégiscsak Pápai Jocinak drukkoltam, így természetesen hatalmas örömként ért, amikor a több mint 140 ezer beérkező szavazatot követően Tatár Csilla és Harsányi Levente Joci nevét mondták győztesnek!
Úgy érzem, hogy remek döntést hozott a nép, és őszintén remélem, hogy a különleges témájú Origo ott lesz az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, illetve azt sem bánnám, ha végül a TOP10-ben is ott lenne majd hazánk. Az esély mindenesetre nagyon is megvan! 🙂
Ó, és ha még netalántán nem hallottátok volna a győztes dalt, akkor íme a döntőben elhangzott változat:
Nem is maradt más hátra, minthogy tényleg szívből gratuláljak Jocinak!