Első körben: The O.C. (Narancsvidék)

Azt hiszem benevezek a folytatásra.

Régóta terveztem már megnézni a sorozat első részét, ma pedig végre sort is kerítettem rá. A pilot nézése közben nem egyszer jutott eszembe a One Tree Hill, ugyanis szerintem kísértetiesen hasonló karakter van mindkét szériában a középpontban, valamint az is közrejátszhatott az összehasonlításban, hogy mindkét esetben egy kissé drámai felütésű az egész. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy a továbbiakban is végig összehasonlításról lesz szó, már most elárulom, hogy korántsem lesz így, hiszen ha csak az alapsztorit nézem, teljesen más a kettő, így természetesen ezentúl csak a a The O.C.-ről lesz szó.

Bár szerintem sokan látták már a sorozatot, azért mégiscsak az alapsztorival kezdeném az értékelést, hiszen sosem tudni, lehet akad majd olyan olvasó, jómagamhoz hasonlóan, aki még nem látta még az első részt sem, és fogalma sincs, miről szólhat az egész. A történet középpontjában tehát egy fiatal fiú, Ryan áll, akinek igencsak furcsa családja van, és egy külvárosi, eléggé lepukkant környéken élnek. Miután bátyjával börtönbe kerülnek, és a bátyja le is csukják, az anyja pedig kidobja otthonról, utolsó mentsvárként a védőügyvédjéhez kerül egy kis időre, ahol megismerkedik Sandy családjával, na meg persze a különleges O.C. lakóival.
Spoileresen folytatom a továbbiakban!
Ha a készítők elsődleges célja az emberi érzelmek, pontosabban az empátia kiváltása volt, akkor ebből a szempontból jelesre vizsgáztak, hiszen kb. már az első perctől együtt tudtam érezni Ryan-al, egyszerűen rettentő rossz és egyben elítélendő a családtagjainak cselekedetei, és most elsősorban nem a bátyjára gondolok, hanem az édesanyjára. A rész végi nagy fordulat pedig, hogy egyszerűen lemondott a gyerekéről, valahol számítottam rá, mégis rendkívül szomorú volt az egész….

Az O.C. lakói körül is zajlottak az események ezerrel, elsősorban a fiatalok körében, ám van egy olyan érzésem, hogy a felnőttek élete sem lesz unalmas a továbbiakban. Elsősorban Sandy kissé különc fia, Seth fogott meg, igen érdekes és pozitív karakterfejlődést futhat be a srác, hiszen első benyomásra egy kicsit antiszociális alkat, vagy az is lehet, hogy csak a hozzá hasonló gazdag kölykök életvitelét nem szereti, amit a bulis jelenet szépen be is mutatott, hiszen ment a drogozás, szex és alkoholizálás ezerrel, a sznobságról már ne is beszélve. A lányok közül Marissa is megérne egy misét, már most látom, hogy több van a karakterben, mint amit elsőre mutatott, ahogy az is szinte borítékolható, hogy előbb vagy utóbb össze fog jönni Ryan-al.

Ami a színészeket illeti, bár egyikőjük karrierjét sem követem, azért mégiscsak ismert arcokról van szó, így különös látni őket egy tizenkét évvel ezelőtti sorozatban, ezerrel dübörög a retro feeling, azt pedig már többször is mondtam, hogy mennyire szeretem a retro sorozatokat. Na jó, az én gyengém még mindig a ’90-es években készült szériák, azért szerintem ezen is jókat fogok majd szórakozni. 🙂

Értékelés: 7/10.
Szerettem volna a negatív részről is egy külön bekezdésben írni, ám rájöttem, hogy semmi kivetnivalót nem találtam az első részben. Na jó, Marissa édesanyja, Julie egy kissé unszimpatikus volt, de szerintem fog még ő meglepetéseket okozni. Na szóval, érdekes az alapsztori, a főhős sem piskóta, ahogy a gazdag kölykökben és szülőkben egyaránt látok potenciált, így biztosan benevezek a folytatásra. Maga a pilot eléggé figyelemfelkeltő volt, ám hét pontnál többet most nem szeretnék adni. Nem utolsó sorban azért sem adok több pontot, mert akkor nem lenne hova fejlődnie, a kezdeti megérzésem alapján pedig a folytatás csak még jobb lesz. De nem is húzom tovább az időt, ha gondoljátok, nézzétek meg ti is a pilotot, én megyek, és nézem tovább. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.