One Day at a Time: Két hét múlva debütál a Netflix legújabb sitcom sorozata!

Én már nagyon várom a premiert.

Január 6-án újabb sorozatot mutat be a Netflix, ami a Full House után ismét egy afféle feltámasztás lesz, hiszen One Day at a Time címmel már futott egy sorozat még a ’70-es és ’80-as években, és ezt az alapkoncepciót veszi át a folytatás is. Vagyis adott egy nemrég elvált latin anyuka, aki egyedül és a kissé konzervatív édesanyjával próbálja nevelni tinédzser gyermekeit, ez pedig korántsem ígérkezik könnyű feladatnak, pláne annak fényében, hogy egészen idáig csak a munkájával volt elfoglalva.

Az alapsztoriból kiindulva én hasonló minőséget várnék el, mint amit a Cristela produkált tavaly (még mindig fájó a korai kaszája 🙁 ), a nemrég kijött trailer azonban egyáltalán nem ezt sugallja. Nagyon remélem, hogy ez csak a vágók hibája, és nem egy vontatott, konzervpoénokat elsütő sorozat lesz végül a One Day at a Time, mert nem ezt érdemelné meg, legalább a történetből kiindulva semmiféleképpen sem.

Az elvált anyukát egyébként Justina Machado fogja megszemélyesíteni, akit több sorozatban is láthattatok már mellékszereplőként (Vészhelyzet, Született feleségek, The Fosters), most azonban főszereplőként bizonyíthat majd Todd Grinnell (Született feleségek) és Rita Moreno (Happily Divorced) társaságában.

Én tehát nagyon drukkolok a sorozat sikerének, és egyben remélem, hogy legalább annyira a kedvencem lesz végül, mint a Cristela! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük