Oltári Csajok: Holnap debütál az RTL vadonatúj saját gyártású telenovellája!

Felkészültetek az Erdész lányok érkezésére?

Az RTL megpróbál mindent megtenni a siker érdekében, ennek értelmében pedig az eredetileg az RTL II-re készülő vadonatúj telenovellájukat holnap este küldik adásba, mégpedig az RTL Klub képernyőjén, ráadásul a legnézettebb műsoruk, az X-Faktor harmadik élő showja előtt!

A pár éve mutatkozó megnövekedett tendencia hazai sorozatgyártás terén idén sem lankadt, ráadásul a napi és heti sorozatok mellett hogy egy érdekes projektbe fogott bele az ország vezető csatornacsaládja, mégpedig a telenovella készítésébe. Azt már június óta lehet tudni, hogy az Oltári Csajok középpontjában az Erdész nővérek lesznek, ám azóta kijöttek a karakterleírások, amely alapján könnyen megállapítható, hogy igazi dél-amerikai teleregényes fordulatokra számíthatunk majd. Lesz itt eljegyzés, árulás, titkos viszony, nagyra-törő ambíciók, titkok, na és persze igaz szerelem is.

A közelgő premier alkalmából két hosszabb előzetest is kiadott már a csatorna, amely alapján minőségi produktumra számíthatunk. Legalábbis ami a felvételt illeti, nem egy Éjjel-Nappal Budapest kaliberű látványvilágot idéz majd meg. Nézzétek csak:

 

Aki esetleg lemaradna a holnapi premierről, ne búsuljon, hiszen az RTL II vasárnap este 20:00-kor megismétli az epizódot, a tényleges rajt pedig jövőhéten hétfőn lesz 20:30-tól, az aktuális epizódok előtt pedig mindig adásba kerül majd az előző rész is. Mondjuk ennek a logikáját nem nagyon értem, de a csatorna ezt a programstruktúrát állította össze.

És akinek nem lenne ennyi elég az Erdész lányokból, azoknak üzenem, hogy holnap afféle ráhangolódásképpen a Híradó előtt leadnak még egy werkfilmet is, amelyben a nézők bepillanthatnak a sorozat forgatásába is.

 Végezetül jöjjön az első tíz epizód tartalma is, amelynek forrása az RTL II Sajtóklub 🙂

 

Első rész: A legkisebb Erdész lány, Piros újra találkozik a motoros sráccal, de elbizonytalanodik, hogy tetszik-e a fiúnak. Márk elhatározza, hogy így vagy úgy, de visszaszerzi Hajnalt és jóváteszi, amit tett. A lányok nevelőapja, Béla elolvassa Tünde hátrahagyott levelét, amiben meglátja a hatalmas lehetőséget.


Második rész: Az Erdész lányok egyezséget kötnek, hogy pusztán Béla sürgetése miatt egyikük sem fog megházasodni. Piros Lehel segítségével nyomozásba kezd Kornél után. Eközben Márk és János terveket szőnek, hogy hogyan tudnák Hajnalt visszaszerezni. Jánosnak egy briliáns ötlete támad. Vajon ezzel elérik, hogy Hajnal megbocsásson Márknak?


Harmadik rész: Hajnal végérvényesen is le akarja zárni a kapcsolatát Márkkal, mivel újra csalódik benne. Ebben testvére, Angéla is támogatja, akinek az a célja, hogy minél messzebbre terelje Hajnal gondolatait Márktól. Kornél titokzatos látogatója balesetet szenved. Piros rájön, hogy mekkorát tévedett Kornéllal kapcsolatban.


Negyedik rész: Angéla férjet akar fogni, de meggyűlik a baja az online társkeresővel. Furcsa hívásokat és üzeneteket kap. Piros nem érti, hogy Kornél miért küld felé vegyes jeleket. Karola arra bátorítja Pirost, hogy adjon egy utolsó esélyt a sorsnak, mert egy ötlete támadt, hogy hogyan kerülhetne közelebb Piros Kornélhoz.


Ötödik rész: Szilvia Manfréd segítségével teszteli Angéla lojalitását. Vajon átmegy-e ezen a teszten? Karola ürügyet keres, hogy Piros áthívhassa Kornélt szerelni az Erdész lányok lakásába. A szerelés közben egy másik problémára derül fény, ami kapcsán a két fiatal közelebb kerül egymáshoz. Márk bevallja apjának, hogy kivel csalta meg Hajnalt.


Hatodik rész: Angéla rájön, hogy főnöke, Szilvia csapdába csalta. János segítségét kéri. Kimászik-e belőle? Piros megmenti Lehel napját és állásajánlatot kap. Márk, hogy feledtesse hűtlenségét, újból megpróbálja visszahódítani Hajnalt. Egy nagyszabású tervet kovácsol, de vajon sikerül neki? Hogy fog dönteni Hajnal?


Hetedik rész: Hajnal először hallani sem akar arról, hogy ő is randizzon. Enged-e Hajnal a csábításnak? Márkot féltékenység gyötri, de nem Hajnal miatt. Karola betegségeket színlel, hogy „randizhasson” egy dokival. Piros tesóprogramra hívja Angélát, amit még gyerekkorukban játszottak. Piros gyanakodni kezd Angélára.


Nyolcadik rész: Angéla elintézi egy menő kozmetikai blogger látogatását a szalonban. Angéla kénytelen Márk segítségét kérni, és a férfi megint nem tud nemet mondani neki. János végre ráhajt Hajnalra, de vetélytársa akad Xavér személyében. Kornél vitába keveredik az anyjával és majdnem lebukik, hogy ki is ő valójában.


Kilencedik rész: Karolának az új orvosa nagyon megtetszett és úgy érzi, hogy randizni kellene vele. Karola randizás helyett valami komolyabb üggyel találja szemben magát. Hajnal és friss barátja románcát Angéla egy aljas csellel szabotálja. Piros nem érti, Kornél hirtelen miért lett ellenséges vele. Lili Piroson áll bosszút.


Tizedik rész: Hajnal olyan felfedezést tesz, ami mindent megváltoztat, amit eddig gondolt Márkról. Pirost meglátogatja gyerekkori jó barátja, Guszti, aki azt hiszi, a lány belé szerelmes. Jánost letöri, hogy nem jutott egyről a kettőre Hajnallal. Hogy felviduljon, végül egy escort lányt hív, ami több gondot okoz, mint várta.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.