Nina Dobrev biztosan visszatér a Vámpírnaplók utolsó epizódjára!

A hírt maga a színésznő erősítette meg.

Sokáig kétely volt Nina Dobrev visszatérése a sorozatba, ám legfőképpen az időpont egyeztetés miatt, hiszen a sorozat atyja és egyben producere, Julie Plec folyamatosan azt hangoztatta, hogy Nina örömmel visszatérne a sorozatba meg egyszer utoljára Elenaként, sőt mi több távozásakor azt az ígéretet tette a stábnak, hogy az utolsó epizódra mindenképpen visszatér.

Nos, Nina végül valóban betartotta ígéretét, alig egy órája ugyanis kitett egy képet az Instagram oldalára, amelyen a The Vampire Diaries utolsó részének forgatókönyve látható, olyan hastagek kíséretében, mint a #BackonSet és #TDVForever, amit magyarul úgy lehetne a legmegfelelőbben lefordítani, hogy “vissza tértem a forgatásra” valamint természetesen “Vámpírnaplók mindörökké”.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy Nina mellett Michael Trevino illetve Marguerite MacIntyre is tiszteletüket teszik még egyszer utoljára a sorozatban, igaz valószínűleg csakis visszaemlékezés formájában, hiszen Tyler és Liz seriff, vagyis Caroline édesanyja már meghaltak a történet során, bár tudjuk, hogy főhőseink többször is kijátszották már a halált – lásd Alaric – úgyhogy bármi megtörténhet még a folytatásban. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy Steven R. McQueen is visszatér-e az utolsó epizódra, én mindenesetre nem bánnék egy Gilbert tesók összeborulást. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.