Nagyon örülök Tamás győzelmének!
Ma este lezajlott az idei Sztárban sztár fináléjának második része is, amelyben a négy finalista kétszer lépett színpadra, egy egyéni és egy duettprodukcióval, utóbbihoz pedig sztárfellépők csatlakoztak, mint a Hooligans frontembere Csipa, Keresztes Ildikó, Kis Grofó vagy éppen Betty Love, mondjuk utóbbi pedig eléggé harmatgyengének bizonyult Nagy Adri mellett…
Azt kell, hogy mondjam, mindenki kitett magáért, és igyekeztek méltón elbúcsúzni a műsorfolyamtól. Mivel a jövőhéten mindenképpen írok majd egy kritikát a teljes negyedik szezonnak kapcsolatban, ezért most részletekbe nem bocsátkoznék, annyit azonban mégis elárulnék, hogy a legjobban Nagy Adri és Veréb Tamás teljesített, így én annak drukkoltam, hogy közülük kerüljön ki a győztes, ami sikerült is, hiszen Veréb Tamás nyerte el végül idén Az év legsokoldalúbb előadója címet,én pedig szívből gratulálok Tamásnak. 🙂
A Sztárban sztár negyedik évada tehát véget ért, de nem feledni, két hét múlva indul a SuperTV2 képernyőjén a Sztárban sztár + 1 kicsi, a versenyzőit pedig ma este leplezték le. Ígérem, holnap este mindenképpen értekezem majd ezzel kapcsolatban egy részletes poszttal, addig is legyen elég annyi, hogy elégedett vagyok a kisdiákokkal, ugyanis összességében sikerült pont azokat Az ének iskolája énekespalántáit kiválasztani, akikért anno odáig voltam, meg vissza, mint például Sztojka Vanessza vagy Juhos Zsófi, de itt lesz ám a Kismenők győztese, Szabó Bence is. Még több részlet holnap!
Képek forrása: TV2 Sajtószoba