Véget ért az első Star Academy, remélem nem is lesz több évad belőle!

Egyáltalán nem fog hiányozni a műsor.

Tegnap este véget ért a Star Academy első és remélhetőleg egyetlen szezonja, amely ugyebár elég döcögősen indult, és sajnos a folytatás sem lett sokkal jobb. A műsorral kapcsolatos legelső kritikámban megfogalmazott gyermekbetegségeket két hónap alatt sem tudta leküzdeni, szóval én egyáltalán nem bánom, amiért kvázi egy hónappal hamarabb bezárta kapuit a TV2 eddigi legnagyobb költségvetésű és egyben legeslegnagyobbat bukó tehetségkutató műsora. A továbbiakban természetesen még részletesebben kifejtem a véleményemet a látottakról illetve hallottakról, és igyekszem nem egy negatív hangvételű kritikát megfogalmazni, hanem kitérek majd a pozitív részekre is, amit ugyan nagyítóval kellett keresnem, de szerencsére egész hamar megtaláltam.

star-academy-01
Ördög Nóra és Majka ezúttal is zseniálisan levezényelték az adásokat! Imádtam egymás csipkelődéseit.

Mivel elvileg egy tehetségkutató versenyről beszélünk, aminek elengedhetetlen kellékei a felfedezni váró tehetséges énekespalánták, ezért első körben róluk ejtenék pár szót. Szóval, a Star Acedemy bizony nem büszkélkedhetett kimagaslóan tehetséges énekesekkelkonkrétan egy kezemen megtudom számolni, hogy kik miatt érte meg sokszor már végigszenvedni az élő adásokat – ráadásul még ők sem tudtak hétről-hétre magabiztosan teljesíteni, ennek ellenére mégis minden héten ott ültem a tévé képernyője előtt, és a műsor iránti kitartásomat meg is hálálta Szőcs Renáta, Kertész Iván, Gór-Nagy Erika vagy éppen Pádár Alexandra egy-egy produkciója. De a viszonylag hamar kiesők is okoztak néhány egész jó, ám összességében mégiscsak felejthető előadásokat, mint például Illés Adrián a magyar dalaival, vagy éppen Balog Brigi, aki véleményem szerint Dér Heni slágerét adta elő a legjobban.

star-academy-02

A fináléba végül az a négy versenyző került be, akik a két hónapnyi teljesítményeik alapján egyértelműen megérdemelten jutottak tovább. Közülük a legbohókásabb avagy a legviccesebb kategória címet egyértelműen Kertész Iván kaphatná meg, aki a kapott dalokkal bizony sok stílusban kipróbálhatta magát, mégis mindben megtartotta az egyéniségét, amit én csakis becsülni tudok. Vele ellentétben Hegyi Dávid már elég egysíkúan teljesített, ráadásul végig az volt az érzésem vele kapcsolatban, hogy a készítők szándékosan adtak neki olyan dalokat, amikkel egyértelmű sikert ért el a közönség és a zsűri előtt, a komfortzónájából pedig rettentően kevésszer mozdították ki a többi versenyzővel ellentétben. Míg tehát Dávid az egyéniségéhez megfelelő dalokat kapott, addig Szőcs Reni esetében a dalválasztások tekintetében sokszor mellényúltak, és olyan dalokkal lépett színpadra, amelyek nem feltétlenül álltak jól nekik, és ez külünösen a műsorfolyam utolsó harmadára igaz. A mélypont kétségkívül az Alma együtteses szülinapi dal volt, ám a nézők kitartottak a véleményük mellett, így végül mégiscsak Reni lett a győztes.

star-academy-03

Személy szerint nagyon örülök Reni győzelmének, hiszen a műsor és az éneklés iránti alázata becsülendő, ráadásul több emlékezetes dallal is megörvendeztetett, szóval jól döntöttek a nézők. Azonban ha valóban csak a tehetséget és az énekhangot veszem figyelembe, akkor én Pádár Alexandrának ítéltem volna oda a főnyereményt. Igazából engem az sem zavart, ahogyan az akadémián viselkedett, és a legelején úgymond “egyik virágról a másikra repült”, hiszen nem játszotta meg magát, az őszinte embereket pedig sokkal többre értékelem, mint azokat, akik felvesznek egy álarcot annak érdekében, hogy elnyerjék a nézők bizalmát. Alexandra egy rendkívül egyedi hangszínnel rendelkezik, a kapott dalok legtöbbjét pedig valóban frenetikusan adta elő, éppen ezért nagyon remélem, hogy a későbbiekben sokat fogunk hallani róla, amire minden esély megvan, és valójában ez számít igazán. Minden tehetségkutató műsoroknál nem is a győzelem a legfőbb mérvadó, hanem az, hogy az azt követő időszakban kamatoztatni tudják-e a versenyzők az ott megszerzett ismertséget és képesek lesznek-e felépíteni a saját karrierjüket, vagy elvesznek a süllyesztőben.

star-academy-04

Ami a zsűrit munkáját illeti, egyes egyedül Pásztor Anna értékeléseit éreztem teljes mértékben helyénvalónak, akit már a Rising Star idejében is nagyon csíptem, mostanra viszont igazán meg is szerettem. Anna mellett még Viktor tudott építő jellegű kritikákat megfogalmazni, viszont amit Keresztes Ildikó vagy Vastag Csaba művelt az adások során, nos nem nagyon szeretném véleményezni, legyen elég annyi, hogy az ő idejüket nyugodtan át lehetett volna tekerni, csak ugyebár élő adásoknál ez ugyebár lehetetlen. Mindegy legalább közben nyugodtan ki lehetett menni a konyhában egy kis popcort készíteni.

star-academy-05

Összességében tehát hiába szerettem meg egyes versenyzőket, közel sem volt olyan izgalmas, mint mondjuk a Rising Star, ráadásul a röhejes kameraváltások és a hihetetlenül hangos zenei alap, ami miatt sokszor alig lehetett hallani a versenyzőket, mind-mind a műsor rovására mentek, amin még a zseniális műsorvezető páros, Ördög Nóri és Majoros Péter Majka sem tudtak segíteni. Mint arra a poszt elején is céloztam, egyáltalán nem bánom, hogy közel egy hónappal hamarabb ért véget a Star Academy, ahogy azt sem, amiért megbukott a formátum. Remélem, hogy ez egy jó lecke volt a vezetőség számára, hogy jövőre inkább a Rising Star második évadát indítsák el! 🙂

star-academy-06
Már csak Pásztor Anna zseniális ruhakölteményei és frizurái miatt is megérte végignézni a műsort. 😉

Képek forrása: TV2 Sajtószoba

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük