Egész jó kis sorozat kerekedett ki a történetből.

Amennyire közömbösen vártam a kezdeték kezdetén, épp annyira ért pozitív meglepetésként az első két rész. A folytatás végül nem volt képes megfejelni az egészet, a pilotban felállított szintet azonban bőven tartotta, éppen ezért mindent összevetve igenis sikerült megszeretnem a sorozatot a maga módján, még annak ellenére is, hogy a legtöbb esetben bizony eléggé kiszámítható mederben folydogáltak a történések, és csak kevésszer tudtak meglepetést okozni az írók. Azok a nem várt fordulatok azonban tényleg ütöttek, mindezt pedig sikerült megkoronázni egy egészen lendületes évadzáró epizóddal, amelyben olyan események történtek, hogy bizony megtippelni sem tudom, milyen irányt vesz majd a második évad. És pont ez zavar a legjobban, ugyanis már előre rosszat sejtek…

Tulajdonképpen az első évadot két részre is fel lehetne bontani, hiszen míg az első felében csakis a kormányzat és a menekülők voltak a középpontban a Strucker családdal karöltve, addig a vége felé már egy harmadik fél is megjelent Esméék személyében, és bár kétségkívül hoztak egy kis friss vért a sorozatba, én mégsem feltétlenül örülök ennek, ugyanis sokkal átláthatóbb volt nélkülük a teljes kép, a földalatti mozgalomban pedig igenis lett volna annyi lehetőség, hogy a teljes évadot megtöltsék. Arról nem is beszélve, hogy a kormánnyal való csatározásaik is kellően elegek voltak ahhoz, hogy lekössék a figyelmemet. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem lehetett volna bőven hova fejlődni, mert sok esetben kilométerekre előre ki lehetett találni, hogy mégis hova fog vezetni az adott sztorivonal, és ez mindenképpen az írók fantáziaszegény gondolatmenetét jellemzi, mégis személy szerint én sokkal jobban örültem volna, ha ezt a szálat turbózzák fel jobban, mintsem, hogy fenekestül felborítsák a végén.

Egyértelműen ott követték el a legnagyobb hibát, amikor az akció helyett inkább a főhősök magánéletére próbáltak koncentrálni, ám azt nem vették figyelembe, hogy ami működhet a Struckeréknél, másoknál már nem feltétlenül. Ennek eredményeképp olyan szálakat is beépítettek a történetbe, amelyek aztán jól félbe is hagytak. Elég csak a kartelles esetre gondolni, amit amilyen gyorsan bevezettek, olyan szépen el is tűnt, mindenféle magyarázat nélkül. Ebből a szempontból egyedül csak a John-Sonya-Clarice szerelmi háromszög gyors lezárásáért vagyok nagyon hálás, nem mellesleg pont hozzájuk köthető az egyik legváratlanabb WTF momentum, amely után azt hittem, hogy a készítők ezek után tökösek lesznek és nagyon odateszik magukat. Nos, sajnos nem éppen ez történt…

Tényleg nem értem ezt a sok kettősséget, hiszen a Strucker család esetében gyönyörűen zongoráztak a magánéleti szálak bevetésével, tényleg sokszor csak kapkodtam a fejem, hogy mégis mennyire összetartóak már még a közösségen belül is. Gyönyörűen felépítették az egészet, különösen a két testvér kapcsolatát, de persze aztán sikerült ezt is jól elrontaniuk. Konkrétan sikerült Andy-t megutáltatniuk velem, amire nem hittem, hogy valaha is sor kerül, pláne mert a legelején ő nyerte el a szimpátiámat a leggyorsabban. Ettől függetlenül továbbra is Struckerék a sorozat aduásza, éppen ezért remélem, hogy a második évadban sikerül visszatalálni a helyes vágányra az íróknak, legalább velük kapcsolatban.

Az évadzáró epizód alapján mindenesetre nem reménykedem túlzottan, mert olyan irányt vetíttet előre, amely nem feltétlenül az én stílusom lesz. És akkor most már spoileresen folytatnám tovább a mondandómat!

Bármennyire is kedveltem Skylert a Scream Queensben, itt már kvázi az első pillanattól kezdve irtóztam a karakterétől, éppen ezért eltudjátok képzelni, mit éreztem akkor, amikor kiderült, hogy nincs is egyedül. Számomra teljesen illúzióromboló volt, még úgy is, hogy nem egy érdekes pillanatot szállított, és aláírom, hogy kellenek az olyan gonosz szereplők, akiket szeretve utálhat a néző, azonban ebben az esetben már alaposan túllőttek a célon. Ráadásul hozzájuk köthető új oldal, a valódi lázadók debütálása sem keltették fel az érdeklődésemet annyira, hogy örömmel várjam őket a második évadban. Már pedig az szinte már most borítékolható, hogy nagyobb teret fognak kapni a folytatásban, amire én nem feltétlenül vagyok kíváncsi.

Értékelés: 7/10.

A hét pontot mindenképpen megérdemli a The Gifted első szezonja, azonban én titkon már kicsit kezdem temetni a sorozatot, és minden eshetőségre felkészülve úgy fogok ősszel nekikezdeni a második etapnak, hogy bizony lehet le fog sújtani rá Demoklész kardja, legalábbis általam biztosan. De ne szaladjunk annyira előre, inkább élvezzük ki az eddigi epizódokat, és ha még nem daráltad le ezt a tizenhárom epizódot, akkor javaslom szánj rá időt. X-Men sorozatrajongók előnyben! 😉