Íme az első képek a nagy The Originals renuionról

Ugyan négy évet kellett rá várni, de végre valóra válik a lehetetlennek tűnt küldetés.

Végre már nem kell sokat várnunk a nagy egyesülésre, hiszen a tengerentúlon jövő hét csütörtökön kerül majd adásba a Legacies következő epizódja, amelybe a Mikaelson család még életben lévő tagjai fognak feltűnni. A kiadott epizód szinopszis alapján az alábbiakra számíthatunk:

Hope továbbra is a zavarodottságban kavarog, és harcol az emberségéért, ami azt eredményezi, hogy meglátja azokat az embereket, akik a legtöbbet jelentenek számára: Rebekah-t, Marcelt, Kolt és Freyát. Kaleb be akarja mutatni Cleót a világába, beleértve azokat is, akik a legmélyebb hatással voltak rá. Eközben Lizzie kidolgoz egy tervet, hogy valaki kegyeibe kerüljön.

De nem csak Rebekahék lesznek a The Originals visszatérő szereplői, hiszen az alább látható képek alapján az is kiderült, hogy Aurora is viszont lesz látható, csakúgy mint a korábbi részekben. Oh, de jó lenne, ha valahogy találkozna a Mikaelson famíliával – és végre végérvényesen végeznének vele, mert már a The Originalsban is amilyen jól indult a karaktere, úgy vált egyre érdektelenebbé…

Na de nem is szaporítom tovább a szót, beszéljenek inkább helyettem a képek, és az előzetes, amelyek remek kedvcsinálónak bizonyultak. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük