Imádtam minden egyes percét.

Olyannyira magával ragadott a sorozat, hogy konkrétan két nap alatt bedaráltam az első évadot. Azt már a pilotkritika során is pedzegettem, hogy minden megvan ahhoz, hogy király sorozat legyen belőle: adott egy nem mindennapi történet csupa érdekes történet, szóval csak az írók kreativitásán múlt minden. Nos, örömmel jelentem, hogy a készítők minden tőlük telhetőt megtettek, sőt, olyan tulajdonsággal ruháztak fel egyes karaktereket, hogy még a legutáltabb szereplő esetében is sikerült kiváltani belőlem pozitívabb érzést. Gondolom nem árulok el ultra nagy spoilert, ha azt mondom, hogy Frank volt az a bizonyos fekete bárány.

Na de most már tényleg spoileresen fogom kitárgyalni a látottakat, szóval ha még nem láttátok a Shameless első szezonját, akkor javaslom, tartsatok egy gyors darát, és csak azt követően olvassátok tovább az értékelést.

Ahogy már a pilot értékelésben is említettem Franket sikerült egész hamar megutálnom, és azt hittem ezen semmi sem fog változtatni, aztán tessék, mégiscsak sikerült egy parányit megkedvelnem, egészen pontosan akkor, amikor megpróbált józan maradni. Tudom, hogy elsősorban a pénzért tette, de mégis elkezdett foglalkozni a gyerekeivel, csakhát idővel átesett a ló túloldalára, aztán ezt a túlzott odafigyelést már senki sem tudta tolerálni. Mindenesetre örülök neki, hogy ezt az oldalát is megmutatták az írók, ami ezen kívül néhányszor még átjött, ezekben a röpke pillanatokban pedig tényleg szimpatizáltam vele.

Frank mellett még Lip volt az, aki a pilotban rettentően közömbösnek tűnt a számomra, de aztán ahogy haladtunk előre a történetben, úgy vált egyre szimpatikusabb a srác. Fionához hasonlóan ő is aktívan részt vesz a pénzkeresésben, szóval sokszor úgy tűnt, hogy igen éretten kezeli a helyzeteket, de a Karennel való kapcsolata esetében már teljes mértékben úgy viselkedett, mint egy tinédzser. Szeretem és egyben nagyon tudom értékelni ezt a fajta kettősséget egy karakterben, szóval igenis rokonszenvessé vált számomra Lip. Azért abban nagyon remélem, hogy mihamarabb sikerül majd valahogy leépíteni Karent, mert ez a lány tényleg mindenkire rossz hatással van. Értem én, hogy neki se lehetett egy könnyű gyerekkora egy olyan apa mellett, aki valószínűleg csak a bohócaival foglalkozhatott igazán, valamint az édesanyja is biztosan okozott fejtörést a betegsége miatt, de mégsem tudom felfogni, hogy mehetett el olyan messzire, hogy még Frankkel is lefeküdt a bosszú kedvéért…

Míg tehát Lip és Karen kapcsolatát eléggé szövevényesen ábrázolták az írók, addig Fiona esetében eléggé lényegre törőek voltak. A szerelmi háromszöget egyáltalán nem húzták el a végtelenségig, mármint abban az értelemben semmiféleképpen sem, hogy vajon Fiona kit is fog választani, hiszen már az elején kiderült, hogy hiába kedves és tisztességesebb Toby, mégiscsak Steve vagyis jobban mondva Jimmy felé húz a szíve. Ami engem illet, megértem a választását, sőt, nagyon úgy tűnik, hogy jó páros lennének ők ketten, csak mindig közbejön valami. Remélem azért, hogy a második évadban hamar lezavarják ezt az egész meneküléses dolgot, és megnézhetjük végre, hogy valóban összeillenek-e vagy sem.

Egyébként Fionát érzem a legjobban felépített karakternek, és egyben számomra ő a sorozat bástyája. Nélküle egyáltalán nem lenne ennyire élvezhető a Shameless. Már az első perctől kezdve belopta magát a szívembe, rég találkoztam már hozzá hasonló szereplővel, aki tényleg képes mindent feláldozni a testvérei érdekében. Tényleg ő tűnik mindenki támaszának, éppen ezért nem szeretne senki előtt sem gyengének mutatkozni, így csak akkor sírja el magát egy pillanatig, amikor egyedül van, Emmy Rossum pedig csodálatosan hozta ezeket a jeleneteket is.

Értékelés: 10/10.

Minden percét élveztem az első évadnak, éppen ezért persze, hogy 10 pontra értékelem a látottakat. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ennyire magával fog ragadni a Shameless, mégis megtette. Én remekül kikapcsolódtam a darálás alatt, szóval ha valaki éppenséggel egy jó kis sorozatot keresne a téli szünetre, az ne keressen tovább. Én pedig  a kritika megírása után neki is látok a második szezonnak, ami remélem, hogy legalább ennyire jó lesz, mint az első volt. 🙂