Aktív: Tizennégy év után szűnik meg a TV2 bulvármagazinja

Bulvármagazin nélkül marad a TV2.

Kicsit ironikusnak érzem most ezt a helyzetet, hiszen tavaly ugyanilyenkor az RTL Klub sztármagazinjának megszűnéséről írtam, úgy látszik nem telhet el úgy év, hogy egy régóta futó műsor véget ne érjen. Míg a Reflektor a név és időpont változások ellenére folyamatosan képernyőn volt, addig az Aktívnak volt olyan periódusa, amikor konkrétan majdhogynem meg is szűnt, csupán Aktív Extra címmel jelentkezett, akkor is pár perces műsoridővel – azért az Aktív Extra márkanév is eléggé kalandos utat járt be, hiszen volt, hogy egyszerre két csatornán is futott, a TV2-n a Magellánt váltva fel, a FEM3-on pedig az Aktív legérdekesebb riportjaival jelentkezett Vasárnap esténként – de összességében mégiscsak tizennégy évig futott a TV2 bulvármagazinja.

A műsorvezetők terén, a legtöbben talán Gombos Edinával kötötték egybe a műsort, nem véletlenül, hiszen ő vezette a legtovább, kisebb- nagyobb kihagyásokkal egészen pontosan tíz évig. A kezdetekben a váltótársa Szebeni István volt, majd miután Edina szülési szabadságra ment, a fiatalítás gyanánt Czippán Anett és Somogyi Zoltán vette át a stafétabotot, de Papp Gergővel és Váczy Gergellyel is viszont találkozhattak a nézők. Az utóbbi pár évben Kadlecsek Krisztián és Kulcsár Edina voltak az Aktív házigazdái, a műsor véget értével pedig joggal áll fenn a kérdés, hogy mi lesz így a műsorvezetőkkel? Nos, míg Kadlecsek Krisztián sorsáról nem nyilatkozott egyelőre a csatorna, addig Kulcsár Edina esetében már igen. Belátható időn belül nem számít műsorvezetőként a csatorna az egykori szépségkirálynőre, azonban az Édes életben továbbra is látható lesz.

A megszűnéshez egészen biztosan több ok vezetett, de az utolsó pont mégiscsak az lehetett, hogy év végén jár le a külső gyártóval a szerződés, amelynek a tulajdonosa nem mellékesen Hajdú Péter, és mivel az utóbbi időben már kora délután futott a műsor, valószínűleg nem érte meg  tovább fenntartani ebben a műsorsávban. Az Aktív utolsó adása december 31-én, vagyis szilveszter este lesz, közvetlenül a Tények után.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük