Tíz év után hagyja ott a sorozatot.
Úgy tűnik, hogy a Vámpírnaplókhoz hasonlóan már A Grace klinika esetében sem telhet el úgy egy évad, hogy ne kelljen egy olyan szereplőtől búcsúznunk, aki már a kezdetek vagy nem sokkal azt követően lenne benne a kórházas sorozatban.
Sandra Oh és Patrick Dempsey után ezúttal Sara Ramirez döntött a távozás mellett. Sara még a második évad során kapcsolódott a stábhoz, a harmadik szezontól kezdve pedig állandó szereplőként láthattuk Dr. Callie Torres szerepében, egészen mostanáig. A színésznő a következőképpen búcsúzott a sorozattól:
“Mélységesen hálás vagyok az elmúlt 10 évért, amit A Grace klinika és ABC családjában tölthettem, de most egy kis szabadidőt veszek ki. Hihetetlen volt Shondával együtt dolgozni, akivel biztosan tartani fogom a kapcsolatot. Küldöm a szeretetemet Ellen Pompeo-nak és a többi szereplőnek illetve a stábnak, és szeretnék továbbra is része lenni a Shondaland családnak.”
Nagyon szomorú vagyok a távozása miatt, ugyanis ahhoz képest, hogy a legelején mennyire nem szimpatizáltam a karakterrel, az elmúlt évek során rettentően a szívemhez nőtt. Öröm az ürömben, hogy távozása nem olyan végleges, mint Patrick Dempsey, Eric Dane, T.R. Knight vagy akár Katherine Heigl esetében – bár utóbbi karakterét ugyan nem ölték meg, ettől függetlenül szinte semmi esély sincs Izzie visszatérése – így Callie bármikor felbukkanhat még Seattle-ben.
Titkon egyébként abban reménykedem, hogy a pihenése során talán megörveztet minket egy dallal, a hetedik évadban ugyanis annyira maradandót alkotott, hogy mai napig újra és újra előszeretettel kerül elő a lejátszólistámon. 🙂