Abban szerintem kiegyezhetünk, hogy mit sem érne az egész ütős karakterek nélkül, a sorozatban pedig nem is egy olyan szereplő van, aki már az első pillanatra kiérdemelte a szimpátiámat. Itt van például a főszerkesztő-producer (?) Quinn aki bizony nem fél kimondani azt, amit gondol, ezen felül még érdekes kapcsolatot ápol a főnökével is, a szexjelenetük például eléggé vicces volt. A háttérben dolgozó emberek közül azért mindenképpen Rachel fogott meg a legjobban, akinek már a belépése is felfigyeltek az emberek, nem is csoda hiszen az előző reality-ben volt egy kis idegösszeomlása. Kíváncsi lennék az okokra, és van egy olyan érzésem, hogy szépen-lassan, de meg is fogjuk tudni, hogy mi vezetett el odáig.
Maga a társkeresős rész is robogni fog ezerrel, legalábbis a pilotból ezt lehetett leszűrni. Adam igen jóképű és karizmatikus személyiség, szerintem telitalálat volt Adam Cromwell választani a Nagy Ő szerepére, ráadásul még az egyéjszakás kalandoktól sem riad vissza, bár az már kiderült, hogy nem azért vállalta az egészet, mert valóban élete szerelmét szeretné megtalálni a végén. Az érte küzdő lányok még okozhatnak meglepetésre. A pilot alapján nem sikerült annyira megfogniuk egyik jelöltnek sem, vagyis helyesbítek: akit megkedveltem, az ki is esett. Akik már látták a pilotot, gondolom már tudják kire gondolok. A csodálatos Arielle Kebbel karakterére, Britney-re gondoltam bizony, akiből bizony bármit kitudtam volna nézni, hogy a végén ő szerezze meg Adam-et. Éppen ezért nagyon sajnálom, hogy ilyen hamar kitették a szűrét, abban azért reménykedem, hogy fogjuk még őt látni a továbbiakban. A 90210-ben már bebizonyította, mennyire kiválóan tudja hozni az őrült lányt, üde színfoltja lehetne a sorozatnak. 🙂
Egy ilyen értékelés után nem is lehetne mást adni a pilotnak, mint a maximális pontszámot. Egyszerűen nem volt semmi negatívum sem a látottakban, éppen ezért várom már annyira, hogy vége legyen az első évadnak, hogy nekikezdhessek ledarálni. Remélem a folytatás is legalább ilyen jó lesz, és akkor bizony egy második évadnak is rendkívül örülnék majd. Elvégre Tilla Tequila-nak sem egy társkeresős show-ja volt. 🙂 Természetesen csak ajánlani tudom a sorozatot mindenkinek, ráadásul még azok is esélyt adhatnak a sorozatnak, akik nem tudnak annyira jól angolul (pont mint én, bár az első részt először felirat nélkül néztem, és meglepően egész sok mindent értettem) hiszen folyamatosan készülnek hozzá a feliratok.