Dalpremier: Freddie – Ez a vihar

Újabb dallal jelentkezett Freddie.

A Dal 2017 döntőjében az egyik zsűritag, Molnár Ferenc Caramel mellett Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie volt a másik extra fellépő, aki ugyebár tavaly képviselte hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol sajnos csak a 19. helyre volt elég a Pioneer. Freddie egy különleges mashuppal lépett színpadra, hiszen a legújabb dalát, az Ez a vihart követően néhány taktus erejéig bizony a Pioneer is felcsendült. Bár jómagam is megmosolyogtam a megoldáson, mégsem tartottam túl jó ötletnek, ugyanis így csak még-jobban feltűnt, hogy mennyire sok a hasonlóság a két dal hangszerelése szempontjából, és ez különösen a refrén részre igaz.

Ettől függetlenül nekem nagyon bejön Freddie szerzeménye, és bár elismerem, hogy maga a dalszöveg nem túl ütős, mégis összességében remekül passzol a kissé karcos hangszínéhez, éppen ezért gyanítom, hogy a rádiók lejátszólistáján is előszeretettel meg fog még fordulni az Ez a világ. Arra pedig kíváncsi leszek, hogy mégis milyen videoklip fog majd a dalhoz készülni, már ha egyáltalán készülni fog.

Addig is hallgassátok meg ti is a hivatalos lyric videót:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük