Mérföldekkel jobb volt az idei négyes crossover, mint tavaly.
Ha már négy szuperhősős széria is fut a The CW műsorán – januárban pedig már az ötödik érkezik, bár az eddigi információk alapján egy teljesen különálló show lesz a Black Lightning – miért is ne alapon a tavalyi évtől kezdve közös epizódokat készítenek a készítők, ez pedig minden bizonnyal egy szokássá fogja kinőni magát, vagyis jövőre is számíthatunk majd egy ehhez hasonló tematikus epizóddal. Míg tavaly elég nyögvenyelősen sikerült összehozni a bagázst, addig ezt most megoldották a lehető legegyszerűbb ám annál logikusabb megoldással, mégpedig egy esküvővel. Bonyodalmakból pedig ezúttal sem volt hiány, többek között a többhelyszínességgel azonban igen kockázatos lépésnek vállaltak, amit szerencsére bőven megugrottak, sikerült szépen egybetartani a sztorivonalt, a kisebb-nagyobb hibák ellenére is egyértelműen felülmúlták a tavalyi földönkívüli-támadást, és nemcsak azért, mert már a Supergirlben elkezdődtek az események.
De nézzük is részletesebben a történéseket, természetesen spoilerekkel illusztrálva.
A nácik elővétele zseniális húzásnak bizonyult, pedig nem kicsit tartottam attól, hogy az írók ezúttal alaposan mellényúltak, hiszen ez a mai napig egy igen kényes téma, szóval könnyedén át lehetett volna esni a ló túloldalára ez azonban szerencsére nem történt meg. Épp annyit foglalkoztak a témával, amennyit elegendő volt, és inkább a gonosz hasonmások személyes problémái kaptak nagyobb hangsúlyt, ezt a fordulatot pedig nagyon is díjaztam, ahogy azt is, ahogyan bemutatták, mennyire rettenetes lehet az Earth-X világában élni. Mondjuk azért szívesen néztem volna még több szabadtéri jelenetet, kicsit jobban árnyalva ennek az alternatív Földnek a világát, de belátom, nem nagyon lett volna már rá még több idő.
Így is előfordultak olyan esetek, amikor láthatóan nem tudtak mit kezdeni egy-egy karakterrel, amit azzal sem egészen palástolni, hogy egyesek például csak a második vagy harmadik epizódban csatlakoztak a többiekhez, lásd az íjász csapatot vagy éppen a legendák többségét. Ettől függetlenül örülök, amiért sikerült ennyi mindenkit összehozni, bár mondjuk egy apa-lánya találkozást is tudtam volna értékelni Sara és Quentin esetében. De ha ez el is maradt, cserébe kaptunk mást, méghozzá egy nagy visszatérőt, amivel sikerült alaposan meglepniük! Igen, jól sejtitek, Colin Donnellre gondolok, akinek kifejezetten jól állt ez a negatív szerep az alternatív Prometheus szerepében, merőben ellentétes volt Tommy-hoz képest, ami jól is állt a színésznek – nem úgy, mint Katy Cassidy által megformált Black Siren – szóval igazán visszahozhattak volna több rész erejéig is, nem csak erre a valóban pár jelenetig.
“Tommy visszatérése” na és persze a nácik visszaszorítása mellett még egy fontos fordulat történt a crossover epizódokban, ami sajnos a készítők valódi szándéka helyett pont az ellentéte alakult ki, ugyanis Dr. Martin Stein haláltusája rettentő kiszámítható volt. Konkrétan már az első perctől lehetett tudni, és nem azért, mert kvázi már szeptember óta tudni lehet, hogy a színész ki fog szállni a franchise-ból, hanem mert folyamatosan olyan jeleneteket írtak a számára, amivel sikeresen elbúcsúzhatott a számára fontosabb szereplőktől. Mi tagadás, legalább a lehetőséget megkapta rá, ugyanakkor az utolsó jelenete a rendkívül szomorú, érzelemdús kategória helyett majdhogynem paródiába fulladt, ugyanis társa csapnivaló színészi képességéről tett tanúbizonyságot, amikor próbált sírva fakadni. Egészen egyszerűen nem tudtam magam beleélni a helyzetbe, ugyanis Stein helyett inkább arra irányult a figyelmem, hogy mégis mikor fogja teljesen hazavágni a jelenetet Jackson. Ezek alapján egyáltalán nem lopta be magát a srác a szívembe, és egy kicsit el is vette a kedvem attól, hogy bepróbálkozzak a sorozattal, de egyszer mégiscsak bepótolom a hiányosságomat, ha már egy pár hónapja már letöltöttem Legends of Tomorrow pilotját a gépemre.
Ó, és mielőtt elfelejteném, nagyon imádtam a csak pár snitt erejéig zajló eseményeket, mint például Alex és Sara egyéjszakás kalandját, kifejezetten üdítő és egyben poénos helyzetet teremtett egy-egy drámaibb jelenet között, ahogyan az alternatív Leonard és Ray közös jelenetei is nagyon cukik voltak, főképp azok után, hogy mennyire ellentéte volt Wentworth Miller eredeti karakteréhez képest. De, hogy necsak LMBT párosokkal dobálózzak itt, a nácik terén is kialakultak elsőre furcsának tűnő párosok, aminek köszönhetően Kara és Oliver viszonya még hűvösebb lett. Aki látta már, az tudja mire gondolok egészen pontosan. 🙂
Értékelés: 8/10.
Minden hibája ellenére összességében sokkal jobban szórakoztam mint tavaly ilyenkor, úgyhogy megérdemelten megadom rá a nyolc pontot, aztán majd meglátjuk, hogy jövőre képesek lesznek-e überelni mindezt vagy sem. Mondjuk az Iris-Barry- illetve Felcity-Oliver hirtelen lezavart házasságért egy kicsit mérges vagyok, és valljuk be kissé hiteltelen is volt, pláne Felicity hirtelen pálfordulása, amit ugyan megpróbáltak megalapozni, sikertelenül. Ami pedig a sorozatokat illeti, egyedül csak a Supergirl vált számomra továbbra is heti nézőssé, így miután megnéztem az idei utolsó részt, természetesen várható róla egy kritika, leghamarabb a jövőhét eleje folyamán. 🙂
