A This is Us rengeteg ember szívébe belopta magát!

Papírzsepkendőt előkészíteni, érzelmes videó következik!

Az idei tévés évad egyik legnagyobb nézettségi sikerét egyértelműen a This is Us érte ér, hozzáteszem teljesen jogosan, hiszen zseniális első évadot hoztak össze az írók, nem mellékesen pedig a sorozat létrejöttével egy bizonyos folt is be lett tömve a palettán. De többet most nem szeretnék írni az első etapról, majd arra is sort kerítek a közeljövőben, ezúttal inkább egy minivideó megnézésére szeretnélek invitálni benneteket.

A stáb készített ugyanis egy öt perces videót, amelyben olyan hétköznapi embereket hívtak meg, akik a valódi életükben hasonló sorson mentek keresztül, mint a képernyőn Randall, Kate, Rebekah vagy éppen Jack, akik miután elmesélték a történetüket találkozhattak is a színészekkel. Tényleg szívből ajánlom megtekintésre, de mindenkit figyelmeztetnék, hogy eléggé meghatóra sikeredett, a sorozat szereplői mellett bizony én is elmorzsoltam egy-egy könnycseppet. Magyar felirat ugyan nem készült hozzá, azonban szerintem alap angoltudással is tökéletesen megérhető a lényeg.

(Elnézést a képminőségért, de az NBC valamilyen oknál fogja letiltotta a mi országunkból való megtekintését, így egy másik videót voltam kénytelen belinkelni, a tartalmán különben sem változtat ez a fajta különbség. 🙂 )

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük