Összességében nem rossz, de számomra nem ez lesz az ősz nagy slágere.
A nyár utolsó napján, vagyis Augusztus 31-én debütált a 2010-es X-Faktor győztese Vastag Csaba és Zsédenyi Adrienn vagyis Zséda közös dala, amely a Legyen a másé címet kapta. Mivel a Fókusz is foglalkozott vele, valamint az RTL Sajtóklub is szóvá tette, ezért gondoltam én is meghallgatom a szerzeményt. Nos, első benyomásra igencsak fülbemászó a szám, mégsem érzem ezt annyira slágergyanúsnak, mint az ahogy be lett állítva.
Sosem titkoltam azt, hogy én anno Takács Nikolas győzelmének örültem volna, ám ez nem jelenti azt, hogy nem ismerném el Vastag Csaba tehetségét, én már a 2008-as Popdaráló c. TV2-es műsorban megjegyeztem őt, hiszen szeretem a hangszínét, Zsédáról már nem is beszélve. Szóval külön-külön mindkét előadó bejön, a duettben pedig passzolnak is egymáshoz, mégis a dalszöveg valahogy erősen visszavesz az élvezhetőségi faktorból. De, hogy azért jót is mondjak a produkcióról a dallamvezetése, és a hangszerek választára nagyon bejön, így valószínüleg nem most hallgattam meg utoljára. 🙂
De ez az én véleményem, hallgassátok meg ti is a közös szerzeményt, aztán pedig ha gondoljátok, írjátok meg nyugodtan a véleményeteket.
Kép forrása: rtl.hu