5+1 sorozat, amely már korábban véget ért, és idén végre én is befejezem!

Ismét kemény fába vágom a fejszém.

Ahogy azt már egy kevésszer hangoztattam már itt a blogon is, az utóbbi egy-másfél évben sajnos nem nagyon van időm a sorozatokra, éppen ezért fordulhatott elő az a szituáció, hogy a már korábban véget ért szériák közül többet félbehagytam valamilyen oknál fogva, és azóta is parlagon hevernek szegények. Mindezt megelégelve kiválasztottam most öt olyan sorozatot, amelyet mindenképpen szeretnék folytatni 2020-ban, hogy végre én is lezárhassam, és méltón elbúcsúzhassak a kedvenc karaktereimtől.

Íme tehát az az ötösfogat, amelyet még idén elkezdek befejezni és reményeim szerint végzek is a többségükkel, még mielőtt beköszöntene a nyár – de szigorúan csakis februártól kezdek neki, addig ugyanis a vizsgaidőszak az első!


#1. Life Sentence (Életre ítélve)

A legkönnyebb dolgom egyértelműen Lucy Hale 2018-ban bemutatott, és sajnos már kvázi a premierjével megbukott sorozatával lesz, hiszen valahol az ötödik epizód környékén ragadtam le vele, és összesen 13 részes az évad, így azt hiszem egy hétvége alatt lefogom majd darálni. Remélem a maradék epizódok is fogják tartani a pilot minőségét. Oh, és még mielőtt el nem felejtem, egy ideje már szinkronosan is elérhető a sorozat Életre ítélve címmel, és a Sonny Max műsorán lehet elcsípni. 😉

#2. Quantico (Quantico)

Amennyire megtetszett anno a sorozat, olyannyira csalódtam benne a második évad végére, és bár remek lehetőség lenne itt kiszállni a gépezetből, mivel a harmadik évadra erős reebotot hajtottak végre a készítők, ez sem állította meg a folyamatos nézettségcsökkenéstől, így nem is lett berendelve a soron következő negyedik. Éppen emiatt vagyok vele úgy, hogy ha már eddig kibírtam, akkor valahogy csak ledarálom az utolsó 13 részt is – tudom kissé mazoista vagyok….

#3. The Fosters

Ez a sorozat szerencsére kicsit kilóg a többiek közül, hiszen hiába ért véget az ötödik évadával, a FreeForm látott még fantáziát az univerzumában, ezért gyorsan berendelte spin-offnak a Good Trouble-t, amiben Callie és Marianna fiatal felnőttkori életére koncentrál, miközben néhanapján beugranak az eredeti sorozat további szereplői is. Nagyon várom már, hogy ismét elmerüljek mégegyszer utoljára a sorozat különlegesen realisztikus világában, és már most tudom előre, hogy testvérsorozat ide vagy oda, megfog viselni a búcsú. Még szerencse, hogy addig két minőségi évad vár rám.

#4. The Gifted (The Gifted – Kiválasztottak)

Vegyes érzéseim vannak a The Gifted kapcsán, hiszen hiába tetszett annyira a pilot, és összességében nem volt rossz az első évad sem, mégsem váltott ki a mai napig akkora hiányérzetet, hogy feltétlenül folytassam. Ebben az esetben egyértelműen azért döntöttem a folytatás mellett, mert tudom már csak 13 epizódos második évad van, és véget ér az X-Men univerzumában játszódó sorozat. Aztán lehet annyira megtetszik majd amit látni fogok, hogy sajnálni fogom a korai kaszát.

#5. The Royals (Királyság!)

Évek óta tervezem már folytatni a sorozatot, mégsem érkeztem el idáig, amit rettentően sajnálok, na de majd most talán végre sort fogok tudni keríteni rá. A fiktív királyi családról szóló sorozat első évada minden szempontból felkeltette és fenntartotta a kíváncsiságom, talán azért is, mert a One Tree Hill alkotója jegyezte ezt a szériát is. Éppen ezért jó lenne végre ismét elmerülni benne, még úgy három évad erejéig.

#+1 UnREAL

Végezetül gondoltam megemlítek még egy szériát, hogyha a többit idő előtt kifüggném, amire mondjuk lássuk be nagyon kevés az esély, de sosem lehet tudni. Szóval a társkereső realityket remekül kifigurázó UnREAL első évadának minden egyes percét imádtam, így naná, hogy kíváncsi vagyok arra, hogy mit hoztak össze az írók a még hátralévő három évadban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük