Újabb alapszereplő hagyta ott a Grace klinika fedélzetét…

Ráadásul valami nagyon bűzlik a távozással kapcsolatban….

Alig egy órával ezelőtt érkezett a hír, hogy egy újabb orvossal lesz kevesebb a Grace-Sloan Memory Kórház személyzete, ráadásul ezúttal egy alapszereplőről van szó. Ezúttal az Alex Karevet megszemélyesítő színész, Justin Chambers döntött a távozás mellett, aki az első epizódtól kezdve jelen volt. Igaz, az elején úgy tűnt, mintha csak mellékszereplőként lett volna jelen, aztán szépen lassan kinőtte szerepét, és elég hamar szerves részévé vált a történéseknek. Nem beszélve arról mekkora karakterfejlődésen ment keresztül az eltelt 15 év során.

Szerintem nem túlzok, ha azt állítom mennyire tűnik derült égből villámcsapásnak távozásának a híre, ráadásul eléggé megkérdőjelezhető, hogy mennyire volt tudatos döntés akár a színész, akár a produkció részéről, lévén, hogy csak most jelentették be, miközben már több mint két hónapja adásba került az utolsó epizódja!

Igen, jól olvashatjátok, Alex legutoljára a novemberben leadott 16×08-as részben volt utoljára látható, és bár a történet szerint elutazott, hogy beteg édesanyjának segítene, ennek ellenére semmi jelét nem mutatta annak, hogy utoljára tartózkodna a kórházban vagy akár Seattle-ben egyaránt, és többet nem térne vissza.

Ebből is tűnik nekem úgy, mintha hirtelen bontottak volna szerződést a színésszel, pláne annak fényében, hogy az elmúlt években már jóval a távozás előtt bejelentették mely színésztől lesznek kénytelen hamarosan könnyes búcsút venni a rajongóktól, ez alól csakis Derek és Callie képeznek kivételt, bár előbbi esetében érthető, hiszen ott egyrészt dramaturgiai, másrészt személybeli problémák voltak. Különben is, amikor egy alapszereplő távozott a sorozatból, mindig jó előre felvezették, lásd Cristina esetében, akinek a távozását már a 10. évad második felében elkezdték felvezetni.

Mindenesetre Justin Chambers nyilatkozott a Deadline-nak, az elmondása alapján pedig saját döntésnek fogalmazza a távozását, én mégsem tudom elhinni, nézzétek csak:

Sosincs megfelelő idő elbúcsúzni egy olyan sorozattól és karaktertől, amely az elmúlt 15 évben életem nagy részét meghatározta. Már egy ideje reméltem, hogy diverzifikálhatom színészi szerepemet és karrierválasztásaimat. És most, hogy hamarosan 50 éves leszek, és megáldottak egy figyelemre méltó, támogató feleséggel, valamint  öt csodálatos gyermekkel, most van itt az ideje ennek. Ahogy továbblépek a Grace klinikából, szeretnék köszönetet mondani az ABC családnak, Shonda Rimesnek, az alapszereplőknek, Ellen Pompeonak, Chandra Wilsonnak és James Pickensnek, valamint a csodálatos szereplőknek és a csapat többi tagjának, mind a múlt, mind a jelen esetében, és természetesen, a rajongóknak, hogy egy rendkívüli utazáson vehettem részt általatok. ”

Az biztos, hogy Alex nélkül unalmasabb lesz egy kicsit a sorozat, nekem legalábbis nagyon fog hiányozni. Még jó, hogy nem kell egyből búcsút vennem tőle, hiszen a 9. évad volt az utolsó, amit a sorozatból láttam, lassan érne már egy kiadósabb dara.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük