The Walking Dead: Az első évadról

Imádtam minden egyes percét.

Annyira magával ragadtak a történések, hogy szó szerint viharos sebességgel daráltam le a sorozat első évadát. Ez alatt a nevetségesen rövid, hat epizód alatt egy percet sem unatkoztam, hiszen minden rész úgy volt felépítve, hogy a néző figyelme egyáltalán ne lankadjon: amikor éppen nem a zombikkal harcoltak főhőseink, akkor a csapaton belüli viszályok és a dráma kötötte a nézőket, legalábbis engem mindenképpen. Egészen egyszerűen semmibe semmi negatívumot sem találtam a látottakban, éppen ezért bátran ki merem jelenteni, hogy a The Walking Dead egy olyan minőségi sorozat, amihez már rég volt szerencsém.

Míg a pilotban tulajdonképpen csak Ricket sikerült valamilyen szinten megismerni, addig a második epizódban rögtön kaptunk egy rakás új szereplőt, akik első benyomásra nem voltak túlságosan szimpatikusak – kivéve Glennt – azonban a történéseknek köszönhetően egyre jobban megismerhettük őket, ezáltal pedig szerethetővé is váltak. Éppen ezért sajnáltam egyes szereplők korai elhalálozását, amik egyébként nagy WTF pillanatok voltak, annak ellenére, hogy nem voltak főbb szereplők.

Hihetetlen, hogy hogyan is fért bele ennyi minden hatszor negyven percbe. Itt aztán tényleg nincsenek mellékbeszélések vagy olyan fajta jelenetek, amelyek érezhetően csak arra szükségesek, hogy kitöltsék a játékidőt. A nap minden percében komoly döntéseket kell meghoznia a csapatnak, hiszen az életben maradásuk a tét. A folyamatos zombitámadás tulajdonképpen mellékes ahhoz képest a drámához képest, ami a lakóközösségben tapasztalható. Érdekes látni, ahogyan próbálják felállítani a saját szabályrendszerűket, arról már nem is beszélve, hogy mennyire sokszínű a közösség, és itt nem feltétlen a bőrszínre gondolok. Ott van például Darryl akinek egyáltalán nincs könnyű természete, mégis kitart a csapat mellett. Azt pedig nagyra becsülöm az írókban, hogy a zombiapokalipszis kellős közepén is képesek voltak olyan témát érinteni, mint a családon belüli erőszak.

Utolsó szegmensként a magyar szinkronról ejtenék pár szót, ugyanis véleményem szerint a magyar FOX igencsak minőségi szinkront kreált a sorozathoz. Bár alapvetően a magyar szinkronnal nem szokott bajom lenni, azért nem egyszer tapasztaltam már azt más sorozatoknál, hogy mennyire mellétrafáltak egy-egy szinkronszínész választásánál, ami bizony elég negatívum tud lenni. Nos ez itt nem áll fent, ráadásul olyan profi stáb dolgozik a magyar változaton, mint Rajkai Zoltán, Ruttkay Laura vagy Varga Gábor, akik bizony nem ma kezdték ezt a szakmát. Így tehát, ha vannak esetleg még olyan delikvensek, akik még nem adtak esélyt a sorozatnak, azoknak nyugodt szívvel ajánlanám a szinkronos verziót.
Értékelés: 10/10.
Egy ilyen kis szösszenet után szerintem nem meglepő, hogy nyugodtan kiszórtam rá a tíz pontot. A sztori pörög ezerrel, a karakterek szerethetőek és még fordulatokban sincs hiány. Az évadzáró epizódban történtekről egyébként szándékosan nem írtam, kíváncsi leszek a folytatásra, aminek szerintem még a héten neki is esek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.