Szőcs Renáta lett a Star Academy győztese!

Teljes mértékben elégedett vagyok a kialakult végeredménnyel.

Ma este lezajlott a Star Academy jócskán előre hozott finéléja, amelyben ugyebár Pádár Alexandra, Hegyi Dávid, Kertész Iván és Szőcs Renáta küzdött meg a fődíjért. Mindannyian összesen három produkcióval készületek: első körben a már előadott dalok közül énekeltek el egyet a versenyzők, másodjára pedig sztárfellépők kíséretében léptek fel a színpadra, amikor is történetesen az adott duettpartner dalát adták elő, a harmadik körben pedig ismét egyéni ámde új dalokat adtak elő énekeseink.

A sztárfellépős körre kicsit visszatérve, mindezzel semmiféle probléma nem is lett volna, de könyörgöm, egy gyerekdalokat előadó Alma együttesnek mióta van keresnivalója egy ilyen műsorban? Kérdezem mindent úgy, hogy valójában eléggé szórakoztató produkciót adott elő a banda Szőcs Renivel karöltve, de azért a többi fellépőhöz képest, tényleg nem értem, hogy miért nem lehetett volna mást felkérni erre a feladatra.

star-academy-szocs-reni-01

Mint a múlthéten is említettem, Hegyi Dávidon kívül tulajdonképpen bárki győzelmének örültem volna, de azért ha őszinte akarok lenni, akkor szívem szerint Szőcs Reninek ítéltem volna oda a főnyereményt, éppen ezért örülök annyira, hogy végül a csíkszeredai lány nyert! 🙂

Gratulálok tehát Reninek, bízom benne, hogy a jövőben sokat fogunk még hallani róla. A műsort azonban még nem temetem el, a napokban ugyanis mindenképpen szeretnék írni majd egy kritikát, amiben még ennél is bővebben kifejtem a véleményemet a látottakkal kapcsolatban.

star-academy-szocs-reni-02

Képek forrása: TV2 Sajtószoba

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük