How I Met Your Mother (Így jártam anyátokkal): Véget ért a sorozat

Számomra is befejeződött a sorozat.

Habár azt terveztem, hogy minden évadról írok egy-egy kritikát, ez sajnos nem jött össze. Az ok pedig két részre bontható: egyrészt majdnem minden évad egy szintre emelhető, se nem volt kiemelkedően jó, de nem volt rossz. Másrészt pedig, amint véget ért egy évad, rögtön nekivetettem magam a folytatásnak. A nagy darám azonban pár napja véget ért, mikor is megnéztem az utolsó részt is.

A Kép alatt Spoileresen folytatom tovább!

Vegyes érzéseim vannak az évadokkal kapcsolatban, hisz megvoltak a maga hibái, ugyanakkor voltak szerethető részek is. A kedvenc szereplőm egyértelműen Lily és Barney. Mindkettejüknek voltak nagyon jó beszólásai. Alysont pedig az Amerikai Pite filmek óta imádom. Marshallt is megszerettem ahogy Robint is, akit az elején nem csíptem, nem tudom miért, aztán szépen-lassan kezdtem megkedvelni, pláne amikor kiderültek a dolgok a családi hátterét tekintve. Na és persze Ted.
A továbbiakban nem szeretnék az évadokról beszélni, inkább az utolsó részekről.

Ted végre megtalálta anyát, akinek a nevét is megtudtuk. Ted és Tracy nagyon jó párost alkottak, nagyon édesek voltak együtt. Amikor megtudtam ki lesz az anya, egy kicsit csalódtam, hisz ahhoz képest milyen híres barátnői voltak Ted-nek, ennyire hétköznapi feleséget kapott, de utólag megértem, miért.Cristin Milioti annyira édes és cukipofa, na meg a karakter is. Érdekes volt látni, hogy Ted ismerte meg utoljára a lányt, hisz a többiek valamilyen úton-módon már találkoztak vele. És ebbe a részbe egyszerűen nem tudok belekötni. Az utolsó két részben volt a legtöbb közös jeleneteik, habár az évad majdnem minden részében mutattak belőlük, az idő előrepörgetésével. Apropó, időugrás. Engem egy picit zavart, hogy egyszer a múltban vagyunk, majd hirtelen a jövőben, aztán pedig a jelenben. Néha elvesztettem a fonalat, és le kellett állítanom a részt, hogy egyberakjak a fejemben mindent, amit nem szeretek.
Na és akkor a befejezésről:

Barney és Robin ugyebár csak két évig bírták ki egymás mellett, ami ugyan érthető, én akkor is sajnáltam. Ezek után Barney-nak született egy gyereke, és teljesen megváltozott a kislánya miatt. Ez viszont teljességgel érthető volt, így jár egy nagy pacsi a készítőknek.

Lily és Marshall egy évet Rómában töltöttek, amiről szívesen elnéztem volna több jelenetet is. Ja és született még két gyerekük. Megemelem a készítők előtt a kalapom, hogy a második évadtól egyszer sem ment szét a pár, és mindig sikerült valami érdekeset belecsempészni a kapcsolatukba, hogy ne legyenek unalmasak.

És akkor jöjjön Ted: Tracy sajnos meghalt, Ted pedig a legvégén újra összejött Robin-nal. Mikor véget ért a rész, egy kicsit bosszankodtam, hogy miért így lett vége, aztán ahogy elgondolkoztam, rájöttem, hogy ennél jobb vég nem is lehetett volna. Hisz gondoljunk bele, hogyan is kezdődött az egész sorozat? Ted megismerte Robint, és egyből beleszeretett. Végül is kaptunk egy kerek történetet, hisz úgy ért véget a történet, ahogy elkezdődött. És így érhető is, miért kezdte el Ted mesélni a gyerekeinek, hogy járt az anyjukkal, illetve miért onnan kezdte, ahol. Ettől függetlenül, ha úgy lett volna vége, hogy Tracy nem hal meg, azzal is kibékültem volna. 🙂
Értékelés: ezt most kihagyom.
Nem szeretném pontozni a sorozatot. Nem hittem volna, hogy ilyen rövid időn belül megszeretem a sorozatot. Egy kicsit hiányozni fog, de belátom, amit tudtak elmeséltek. Egy biztos: csak a pozitív pillanatokra fogok visszagondolni, ha eszembe jut a How I Met Your Mother. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük