Hétfőn debütál a Fresh Off the Boats a Comedy Central műsorán!

Hétfőn érkeznek Amerika Huangjai.

Új sorozattal kezdi az új évet a Comedy Central, ráadásul nagy örömömre ezúttal egy olyan sorozatot fognak bemutatni, amelyet én is nagyon megszerettem, de magyar felirat hiányában kénytelen voltam parkolópályára tenni. Január 9-én, hétfő este 21:30-kor azonban hazánkan is elrajtol a Fresh Off the Boats, amely az Amerika Huangjai magyar címet kapta.

A sorozat középpontjában a Huang család áll, akik a a Washingtoni kínai negyedből Orlandóba költöznek, ahol ők lesznek az első ázsiai család, ez pedig ugyebár már alapból okozhat kellemes és kellemetlen szituációkat. A csavar azonban ott van az egészben, hogy a ’90-es években játszódik a történet, és minden akkori fontosabb momentumok a sorozatban is megtalálhatóak. Múltidézésnek tehát egyértelműen tökéletes a széria, mindamellett, hogy még a karakterek is eléggé érdekesek.

Az első évadot egyébként már magam megnéztem, melyről a kritikát itt érhetitek el. Végezetül elhoztam nektek a premierhez készült első ajánlót, amely alapján kiderül, hogy az akcentust sajnos nem tartották meg a szereplőknél, amit ugyan sajnálok, de ettől függetlenül is szerintem nagyon élvezhető lesz a sorozat. 🙂

https://www.facebook.com/ComedyCentralMo/videos/10154959492004433/

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük