Egy újabb fantasztikus adással kezdte az újévet a Rising Star

Úgy tűnik, 2015-ben is minőségű adásokat produkál majd a tehetségkutató műsor.

Legalábbis minden jel erre mutat, hiszen a múlthét Vasárnapi adás ismét tökéletesre sikeredett. Ördög Nóra és Majka ismét ugratták egymást, a zsűri odacsapott rendesen, imádom, hogy kritizálnak is, és a versenyzők is egész jók voltak, de a show nagy előnye még továbbra is az izgalom, illetve természetesen a nagy fal, ami van, hogy éppen csak az utolsó másodpercben megy fel. Ráadásul most azok párbajoztak, akik valóban megérdemelték, hiszen Kovács Gyopár hétről-hétre hullámzóan teljesít, és Ádám Krisztián sem volt sokszor a helyzet magaslatán. Végül Ádám Krisztián számára ért véget a verseny.


Ahogy már említettem, zseniális műsorvezető páros kerekedett ki Majkából és Nórából, öröm látni a csipkelődéseiket, ahogy a zsűrire se lehet egy rossz szó sem. Még mindig Pásztor Anna a nagy favorit, már csak miatta is megéri nézni a műsort, hiszen elképesztő miket szokott reagálni egy-egy produkció alatt és után. 🙂 Keró tanárúr és Mező Misi hozták a szokásos formájukat, legtöbbször egyet értettem a véleményeikkel, Feke Pálról pedig nem nyilatkoznék. Szerintem túlságosan is megjátssza magát, de legyen is elég belőle ennyi.
Most már jöjjenek a produkciók egyenként:

Peter Srámek
Az estet Peter Srámek nyitotta, egy igencsak szórakoztató számmal. A számból kihozta a maximumot, így nem kellett csalódnom a srácban. Nagy közönségkedvenc Peter, akárcsak Fehérvári Gábor Alfréd, úgy érzem, elég sokáig el fognak ők ketten menetelni, amivel nekem nincs is bajom, hiszen mindkét srác nagyon tehetséges.

Fehérvári Gábor Alfréd
Még mielőtt elkezdte volna a produkcióját, elárulták, hogy a dal a volt barátnőjének szól majd, vagyis jelenleg szingli. Kicsit sem ment arra az egész, hogy az egyedülálló lányok szavazzanak rá. 🙂 A szakítós dalt, a Cheating-et nagyon jól előadta, így ezt a kis bulváros húzást is hajlandó vagyok elnézni. Rendkívül egyedi hangja van egyébként Alfrédnak, ami nekem nagyon bejön.

Várhegyi Lucas Palmira
El sem tudom mondani, mennyire örülök annak, hogy Mira visszakerült a versenybe. Már sokféle feldolgozásban hallottam a Kiss from a Rose-t, de állítom, hogy Mira előadása benne van a TOP5-ben. Remélem sokáig fog menetelni a lány, akit már akkor megkedveltem, mikor a bevásárlóközpontban előadta Cserháti Zsuzsa egyik ikonikus dalát. Eddig sem titkoltam, és ezután sem fogom, én Mirának szurkolok. 🙂

Ádám Krisztián
Már a legeleje óta nagyon nem szimpatikus nekem Krisztián, és nem a származása miatt, hanem azért, mert mindig az volt az érzésem vele kapcsolatban, hogy megjátssza magát. A rendes illetve a párbajprodukciója is rendkívül erőtlen, és hamis volt, így megérdemelten esett ki.

Gondi Helén
Nagyon megszerettem a lányt, csak sajnos még nagyon rámennek a bulvárra, de nem csak nála, hanem például Czibi Norbinál is. Ami a múltheti teljesítményét illeti, az egyik kedvenc dalomat adta elő, sajnos eléggé felemás minőségben. Úgy érzem, kiforratlan egyéniség Helén, nagyon elviszik az érzelmei, ami nembaj, csak sok gyakorlás és tanulás vár még rá. Ettől függetlenül élveztem a Girl on fire-t tőle, még az egy-két hamis hang ellenére is.

Kovács Gyopár

Bármennyire is szép Gyopár, sajnos megérdemelten párbajozott. Hétről-hétre hamis produkciókat ad elő, amit sajnálok, mert látszik, hogy van hangja, csak valamiért mindig félrecsúszik az előadása. Az az érzésem vele kapcsolatban, hogy még túlságosan fiatal egy ilyen versenyhez. Ettől függetlenül remélem jövőhétre jobban összeszedi magát.

Czibi Norbert
Norbi ezúttal egy új, pörgősebb oldalát mutatta meg, és nem is nyerte el annyira a tetszésemet, mint amikor lassú, érzelmesebb dalokat adott elő. Sőt, ebben a számban még a hangát sem tudta megmutatni, annyira egyhangú lett. Itt látszik meg, hogy nagyon fontos a jó dalválasztás, a legutóbbi X-Faktorban pedig sokszor nagyon mellényúltak…

Udvarias Anna
Bár Anna rendkívül szimpatikus nekem a kisfilmjeiben, sajnos az előadásában pont az ellenkezőt váltja ki belőlem. Igaza volt mező Misinek, miszerint nagyon színpadiasra sikeredett a New York, New York, és jobban belegondolva az eddigi előadásaira is jóformán elmondható ez. Annyira örülnék neki, ha a következő adásban inkább az érzelmeire támaszkodna, és nem a jól betanult mozdulatokra.

Palmer Izsák
Ahhoz képest, hogy már a bemutatkozásakor rendkívül unszimpatikus volt a srác, az elmúlt két előadásának köszönhetően kezdem megkedvelni Izsákot. A mostani dalválasztása is nagyon jó volt, kezdem meglátni benne, hogy valóban tehetséges, és nemcsak az őrültségei miatt került be. Ha ilyen jók lesznek a további produkciói, akkor komolyan mondom még egy-két hét és már sajnálni fogom majd a kiesését.

Szén Alexandra
Emelem nem létező kalapom Szén Alexandra előtt, amiért be merte vállalni a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalát, Conchita Wurst slágerét. Nekem nagyon bejött, és szerencsére a zsűrinek, illetve a nézőknek is, így már a dal háromnegyedénél felemelkedett a fal., ráadásul nem is akármilyen eredménnyel, hiszen ő kapta a legtöbb szavazatot (86 %). 🙂
Singh Viki
Az összes versenyző közül talán ő veszi a legkomolyabban a versenyt, és ez sajnos néha a teljesítményén is meglátszik. Wolf Kati slágerét a lehető legjobban tolta el, így nem volt kérdés a továbbjutása. Nagy kedvencem Viki, remélem sokáig menetel még.
A párbajdalok alapján egyébként sem Gyopár, sem Ádám Krisztián nem győzött meg engem, hogy annyira folytatni akarják a versenyt, mégis Gyopárra küldtem a szavazatomat, ahogy a legtöbben. Vasárnap ismét Rising Star, én pedig Jövőhét Kedden ismét jelentkezem majd egy kisebb kritikával. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük