Clarissa: Folytatást kaphat az Nickelodeon ’90-es évek egyik kultsorozata!

Úgy tűnik, hogy végre a Nickelodeon is belevág ebbe az iparba.

Bárki bármit mond, egyértelműen most élik fénykorukat a reboot és spin-off szériák, az eltelt néhány évben már több széria is folytatódott, többségük ráadásul egészen sikeresen, ám kétségkívül a 20 év után nemrég visszatérő Rosanne tette fel az íre a pontot, amelynek tizedik évadának dupla epizódjára 18,44 millió amerikai volt kíváncsi, mindez pedig 5.2-es rattingra volt elég, amire már évek óta nem volt példa. A jelenségről, illetve előnyeiről és hátrányairól egyébként egyszer már kifejtettem a véleményem, amely posztot ide kattintva tudjátok elolvasni.

Az országos adók után a gyerekcsatornák is rájöttek erre a kiaknázatlan lehetőségre, elsőként a Disney Channel próbálkozott meg a Boys Meet World rebootjával, a Riley a nagyvilágban (Girl Meets World) már Cory tinédzser lánya állt a középpontban, nemrég pedig a That so Raven támadt fel hamvaiból. Tehát már csak idő kérdése volt, mikor éri el ez a hullám a Nickelodeon házatáját. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy már nem kell sokat várni a jeles eseményre.

Az elmúlt napokban ugyanis az a hír járta be a külföldi sajtót, amely szerint Melissa Joan Hart  jelenleg is tárgyal a csatorna vezetőségével, hogy 14 év után visszahozza egykori tinisorozatát a Clarissát, amelyben partner lenne az eredet alkotó is! Ravenhez hasonlóan, Clarissa gyerekein lenne itt is a hangsúly, az egykori főszereplő tehát anyafigurában térne vissza, amiben kétségkívül lenne ráció, ráadásul tulajdonképpen már ízelítőt is tudok ajánlani szíves figyelmetekbe, lévén a négy évadot megélt ABC Family később FreeForm vígjátéksorozatában a Melissa & Joeyban is picit hasonló szerepkört töltött be, tette mindezt zseniálisan. A sorozattal kapcsolatban több poszt is íródott már a blogon, amelyeket ide kattintva találhattok meg.

Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy a projekt egyelőre nagyon gyerekcipőben jár, tehát még abszolút semmi sem biztos, reménykedni mindenesetre már lehet, ráadásul ha végül tényleg megvalósul, az a magyar nézők számára is igazi kuriózum lesz, hiszen Disney eddigi rebootjaival ellentétben, hazánkban is bemutatásra került az eredeti széria, amiről a Régi szép idők emléke cikksorozat egyik számában írtam bővebben.

Végül zárásképp megjegyezném, hogy Hart másik egykori sorozata, a Sabrina a tiniboszorkány is feltámasztásra kerül, ráadásul ez már tuti biztos, hiszen a Netflix már be is rendelt belőle rögtön két évadot, igaz ez stílusilag és hangulatilag merőben el fog térni az eredetitől, és itt az egykori főszereplők sem fogják megismételni szerepüket.

A Clarissával kapcsolatban egyébként a holnapi napon fogok jönni még egy kis extrával, ugyanis nem ez lesz az első lehetősége a visszatérésére, de bővebben majd holnap! Szóval érdemes lesz résen lenni. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.