Barátok közt: Rékasi Károly egy időre elhagyja a sorozatot

Az egészségügyi állapotai miatt nem tud forgatni tovább.

Mint az ismeretes, tavaly júniusban szenvedett a színész súlyos balesetet, amelyből akkor nem befolyásolta a sorozat forgatását, hiszen pont a balesete napján vették fel a nyári szünet előtti utolsó jeleneteit. Még a felépülésének folyamata sem volt nagy hatással a sorozat történéseire, a stáb olyan szinten írta át a jeleneteit, hogy Zsoltnak keveset kelljen mozognia, éppen ezért nagy általánosságban vagy feküdt vagy pedig ült a karakter. Idén februárban azonban egy újabb műtétre szorult Rékasi Károly, ugyanis a combjában nem megfelelően forrtak össze a rögzített csontok, ami természetesen már a forgatásra is nagyobb hatással voltak, ám a készítők még ezt is tolerálni, egészen mostanáig.
A sorozat sajtóosztálya alig egy órával adott ki egy közleményt, hogy Rékasi Károly a teljes szintű felépítéséig biztosan nem forgat tovább, így a karakterét nagy valószínűséggel ideiglenesen más fogja eljátszani, ám ennél többet egyelőre nem tudni.
Íme a teljes közlemény:
Rékasi Károly jelen egészségi állapota miatt nem tud részt venni a sorozat munkájában. A produkció a színész egészségi állapotával kapcsolatban több információval nem szolgálhat. A színész tavaly júniusi balesete utáni gyógyulási folyamata és rehabilitációja kezdetben nem okozott fennakadást a sorozat történetvezetésében, de februári műtétje már igen. Ekkor a készítők a sorozat eseményeit bizonyos pontokon a színész állapotához igazították, valamint biztosítottak időt a gyógyulásra is. Az adott helyzet azonban tervezhetetlenné teszi a színész sorozatban való munkáját. A produkció számára fontos Rékasi Károly egészsége, így – munkaviszonyának fenntartása mellett – teljes gyógyulását követően tudja a színészt foglalkoztatni. A produkció minden tagja visszavárja Rékasi Károlyt. A sorozat készítői mindent megtesznek annak érdekében, hogy Bartha Zsolt karaktere mihamarabb visszatérhessen a Mátyás király térre.
Rékasi Károly tehát egy időre búcsúzik a sorozattól, a további információkról pedig természetesen én is befogok majd számolni..
A sorozat történetében egyébként nem ez lenne az első eset, hogy egy karaktert ideiglenesen egy másik színész formál meg. Még 2010-ben történt ugyanis, hogy Németh Kristóf lábfájdalmai miatt egy rövid időre kénytelen volt abbahagyni a forgatást, addig pedig Karalyos Gábor személyesítette meg Kertész Gézát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük