The Hangover 3 (Másnaposok 3) [2013]


Sokkal jobb volt mint a második rész.

Hiába nem tetszett a második rész, az első rész tiszteletére rávettem magam, az utolsó rész megnézésére, és azt kell, hogy mondjam nem csalódtam. Hiába volt sokkal jobb mint a második rész, az örök kedvenc mindig is az első lesz. Talán azért is tetszett annyira, mert itt már nem voltak másnaposok, hanem egy kalandba keveredtek bele, amit az első részben történtek miatt valósulhatott meg. Érződött rajta, hogy ez lesz az utolsó rész, emiatt a készítői próbálták lezárni a történetet, illetve többször is szóba került az első és második rész, valamint visszatértünk Las Vegasba, aminek én nagyon de nagyon örültem, mert mint a második rész kritikájánál is írtam, jobban szerettem Las Vegas-t, mint Bangkokot. És végre nem voltak másnaposok! 🙂


A Továbbiakban Spoileresen folytatom. 


Már az eleje nagyon tetszett, egyrészről sajnáltam szegény lefejezett zsiráfot, másrészt szakadtam a röhögéstől, amilyen baleset kikerekedett emiatt, illetve a következmény miatt is. Alan apjának szívrohamakor próbáltam nem röhögni, illetve a temetés alatt sem, de Alan miatt nem lehetett kibírni. Aztán a három jó barát elhatározta, hogy elviszik Alan-t egy elmegyógyintézetbe, ám soha nem érnek oda, mert a maffia elraboltatja Doug-ot (ki mást), és, hogy visszakapják, Chow-t kell megkeresniük, az ellopott arany miatt. Rengeteg vicces jelenetet tartalmazott ez a harmadik rész, többek között, amikor kiderül, hogy Chow diszlexiás és színvak, és így próbálja elvágni a sötétszürke drótot, ott is jókat nevettem, illetve akkor is, mikor a fiúk megtudták, hogy nem visszaszerezték az ellopott arany felét, hanem a maradékot is ellopták.


Nekem mégis a kedvenc jelenetem az volt, amikor Alan és Phil lemásznak a hotel tetőjéről, az erkélyre. Ott tényleg szó szerint szakadtam a röhögéstől! 🙂 Amikor Alan lefényképezi Phil-t, + amikor Alan alatt kioldozódik a kötél, és fent ragad a hotel kijelzőjén, de mégis a legjobb az volt, amikor Phil direkt mondja neki, hogy ne rugaszkodjon el, erre Alan elrugaszkodva ugrik, és majdnem kiesik az erkélyről. Tetszett az is, hogy Alan-nak végre találtak valakit, és végre Alan is bekötötte a fejét. Akkor lehetett látni a legjobban, hogy már nem lesz több ehhez hasonló kalandjuk, és ez így van rendjén. Ja és a legvégén, az utolsó jelenet, amikor újból Másnaposan ébrednek, az se volt semmi.

Értékelés: 8/10
A készítőknek végre sikerült újból írniuk egy jó forgatókönyvet, és majdnem megközelítették az első rész szintjét. Egyrészről sajnálom, hogy nem lesz több Másnaposok, másrészről viszont örülök is neki, tekintve, hogy már nem nagyon lehetne ebből többet kihozni. Szép volt, jó volt, de elég volt. Csak ajánlani tudom Nektek a megtekintését. Még azoknak is, akiknek nem tetszett a második rész (mint nekem).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük