Nem volt annyira összetett a sorozat, mint korábban.

A sorozathoz megszokott jókedvvel kezdtem neki a harmadik szezon darálásának, ami igencsak izgalmasan nyitott, aztán a közepére sajnos kicsikét belassult a sztori, de a végére ismét összeszedték magukat az írók, így összességében méltón zárult az etap, és kellően meghozták a kedvem a folytatáshoz, amire azonban még várni kell, hiszen a midseasonban fog csak visszatérni. A hullámzó minőség, és a feltűnően kevesebb WTF fordulatok ellenére mégis a The 100 volt az a széria, ami a nyáron darált sorozatok közül a legstabilabban teljesített, így teljes joggal nyerte meg A nyár legjobb drámai sorozata kategóriát.

Figyelem! Spoileresen folytatom a továbbiakban.

Ahogy az várható volt, a második évad utolsó részében felvetett Alie által kapcsolatos szál volt idén a középpontban, ami sajnálatos módon közel sem volt olyan érdekes, mint a tavalyi Mount Weatherhez köthető események. Hiába próbálták részről-részre tágítani a horizontot, azáltal, ahogyan összekapcsolták az égiek és a földiek múltját, amit ugyan nagyon jó ötletnek tartottam, mégis szerintem túlságosan elhúzták az egészet, és emiatt alakultak ki azok a bizonyos hullámvölgyek az évad közepén. Azért mindenesetre jár az elismerés a készítőknek, amiért elárulták és egyben bemutatták nekünk nekünk, hogy mégis miért vagyis jobban mondva ki miatt következett be az a bizonyos nukleáris robbanás, ezáltal még kevesebb lett a megválaszolatlan kérdések száma, valamint a precizitásukról is tanúbizonyságot tettek azáltal, hogy a Mount Weather egyetlen túlélőjének a sorsára is pont került.

Ha már a kérdéseknél járunk, morális kérdésekből ezúttal sem volt hiány, a Fény Városa pedig talán még összetettebb és megosztóbb álláspontokat vetett fel, mint eddig bármi korábban. Az évadzáró epizódig teljes mértékben elítéltem Alie módszereit, ám amikor Clarke szembesítette a tetteivel, akkor valamilyen szinten megértettem Alie érveit, mégis azzal, ahogyan befolyásolta az emberek cselekedeteit és ezáltal megfosztotta őket a szabad döntés jogától, egyáltalán nem bántam amiért végül pont került erre a fejezetre. Mondjuk arra azért kíváncsi leszek, hogy az Alie által megjósolt jövő valóban bekövetkezik-e, vagy sem. Én annak örülnék a legjobban, ha nem olyan irányba haladnának az események, ugyanis nehezen tudok kiutat elképzelni abból a helyzetből, de meglátjuk mi lesz.

A legnagyobb problémám a WTF fordulatok hiánya volt, és azon belül is az a fajta, amikor olyan létfontosságú karakterektől vagyunk kénytelenek búcsúzni, akiknek a halála csak még inkább előbbre lendítik a sztorit. Ezzel persze nem azt mondom, hogy Lincoln és Lexa halála nem viselt volna meg, hiszen mindkét karaktert nagyon szerettem, és mindkettőjükben láttam még potenciált, mégsem volt olyan drámai és váratlan mint mondjuk Finn halála tavaly. Legyünk őszinték, ezúttal nem voltak tökösek az írók, mert Pike mellett Jaha is egyértelműen megérdemelte volna a halált, de Clarke kínzása is akkor lett volna a leghatásosabb ha Abigail nem szabadul ki a hurokból és valóban életét veszti, még annak ellenére is, hogy alapesetben egy igen erős szereplőnek tartom.

A kiszámíthatatlan fordulatok hiányát azért részben kompenzálja az új szereplők érkezése, részben pedig az, hogy a szerelmi szálak továbbra is megmaradtak a háttérben. A romantikát Lexa és Clarke után minden kétséget kizárólag Murphy és újdonsült barátnője képviselte, aminek a kibontakozását valóban öröm volt nézni, ahogy Murphy kisebb karakterfejlődését is. Sosem hittem volna, hogy ő egyszer még a jó oldalon fog állni, erre tessék, megtörtént, bár gyanítom, hogy nem lesz ez hosszútávú, de ez nem is baj, hiszen pont azért kedveltem meg, amilyen.