Taxi Brooklyn (Taxi): Premier Vasárnap az RTL Klub-on

Vasárnap este új sorozat indul az RTL Klubbon.
Mivel a Cobra 11 vetítésével lassan beérték Németországot, így egyelőre nem tud belőle új részeket adni a csatorna, vélhetően ezért döntött úgy, hogy a helyére indítják az új sorozatot. A Taxi Brooklyn főszereplője Chyler Leigh, aki a Grey’s Anatomy-ból lehet ismerős, Meredith féltestvérét alakította, már csak miatta megéri belenézni a sorozatba. Az alapkoncepciót tekintve hasonlóra lehet számítani, mint a Taxi filmeknél, lévén ugyanaz az alkotógárdája. Amerikában az NBC-n fut a széria, de nem csak ők felelnek érte, hanem a franciák is, éppen ezért, a franciáknak köszönhetően már be is rendelték a második évadot. Most Vasárnap 18.55-kor tehát új sorozat mutatkozik be az RTL Klub képernyőjén, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen nézettséget ér majd el. Vajon megtartja a Cobra 11 számait, vagy ez már kevésbé fogja érdekelni az embereket? A jövőhéten kiderül.
A továbbiakban először egy videót találhattok, majd a sorozat első évadjáról, illetve az első epizódról olvashattok egy-egy ismertetőt, melyeknek forrása az RTL Sajtóklub.
Az első évadról:
Caitlyn nyomozóként dolgozik, és állandóan bajba kerül. Legendásan önfejű, amióta megölték az apját, a legendás nyomozót. Caitlyn képtelen beletörődni, hogy a nyomozás során semmit sem derítettek ki az esetről. Saját szakállára nyomozni kezd, és ebben segítségére van a város legőrültebb taxisa, Leo, aki sok meleg helyzetből menti ki a nőt. Közben rejtélyes sms-eket kap egy ismeretlen feladótól, aki azt állítja, segíthet neki apja gyilkosának leleplezésében.
Az első részről: 1×01 – Rosszkor, rossz helyen:

Caitlyn egy bankrablás során letartóztatja a rablót szállító taxisofőrt, Leót. A francia férfiról kiderül, hogy valóban véletlenül vette fel utasként a rablót. Mivel Caitlynt eltiltják a vezetéstől, Leóra szorul, hogy elvégezhesse a munkáját. Ketten leplezik le a bankrablás értelmi szerzőit.

Kép forrása: RTL Sajtóklub

 

Taxi Brooklyn (Taxi)

Első rész – Vasárnap 18.55 RTL Klub

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük