Az NBC még idén műsorára tűzi a Timeless befejező filmjét!

Clockbuster rajongók, felkészültetek egy utolsó időutazásra? Kalandos, és egyben megtisztelő utat tudhat a háta mögött a Timeless, hiszen “ismét megmenekült Damoklész kardjától”. Az első évad után bekövetkező kaszát követően három…

A Timeless írói mindent megtettek azért, hogy megmentsék a sorozatot!

Igazi gyöngyszemeket is megtalálhattok a felhozatalban. Bár nem követem aktívan az adott sorozatok hivatalos illetve a készítők által létrehozott közösségi médiás oldalokat, azt azért elismerem, hogy a Timeless írói erősen…

Így reagáltak a Timeless színészei a sorozat kaszájára

Mindenkit lesújtott a kasza híre. Hosszas gondolkodás után az NBC tegnap elkaszálta a Timeless-t, az adókedvezmény ellenére sem készül már el a harmadik évad. Időközben az is kiderült az egyik…

Kaszát kapott a Timeless, azonban mégiscsak kaphat némi lezárást!

Ennyi volt, a csatorna ezúttal tényleg a kasza mellett döntött. A 2016/2017-es tévés évad egyik legnagyobb megmenekülése egyértelműen a Timelesshez fűződik, hiszen miután egy évad után az NBC elkaszálta, három…

Timeless (Időutazók): A második évadról

Továbbra is nagyon szeretem a sorozatot, ám ott van az a fránya de… Miután tavaly májusban szerencsésen megmenekült a sorozat, és kiderült, hogy csupán 10 epizódból fog állni a midseasonban…

Már csak egy hetet kell várni a Timeless visszatéréséig!

Jövőhéten vasárnap elstartol a második évad! Az előző tévés évadban kétségtelenül a Timeless járta be a legkalandosabb utat, hiszen pár nappal azután, hogy az NBC elkaszálta az első évadot követően,…

Veszélyes vizekre eveztetek, avagy kasza közelbe került sorozataim…

Van még itt miért izgulni. Alig egy hónap múlva itt az upfronts időszaka, amikor is az öt országos amerikai televízió kiteríti lapjait, vagyis közhírré teszik mégis melyik sorozatuknak szavaztak bizalmat…

Érkezik a Timeless első illetve a The Flash harmadik évada a Viasat3-ra!

Újabb sorozatot hoz el hazánkba a Viasat3. A nemrég debütált This is Us után – amely sajnos az alacsony nézettség miatt a hétfő estéről átkerült vasárnap 18:10-re – újabb sorozatot…