Nem feltétlenül érzem jó ötletnek a harmadik évad berendelését.
Már az első évadot sem feltétlenül a tökéletessége miatt néztem végig, ám az írók mindig úgy csűrték-csavarták a sztorit, hogy még ha akartam volna se tudtam volna kiszállni. Az ütős évadzárót epizódot követően nagy reménységgel láttam neki a második évad darálásának, olyannyira, hogy még a tengerentúlon bekövetkező folyamatos nézettségcsökkenés sem tántoríthatta el a kedvemet. Most viszont, hogy már túl vagyok a második etapon, kezdem belátni, hogy tényleg okkal hagyhatták itt a rajongók a sorozatot, ugyanis amit leműveltek ebben a 22 epizódban, az már egy kicsit sok volt. Lehet, hogy velem volt a baj, és csak az én elmém vált egy kissé lassú felfogásúvá, de tényleg sokszor csak kapkodtam a fejem, annyira nem tudtam már követni a történéseket, és ez főleg az évad első felén játszódó történésekre vonatkozik. Pedig az alapötlet tényleg jó volt, de a megvalósítást már közel sem, legfőképpen a megválaszolatlan kérdések sorozata miatt sem. Mindezen sajnos a közel félidőben bekövetkező egy idősíkra való áttérés sem segített.
Persze voltak azért jó pontjai is az évadnak, amelyekre igyekszek is kitérni a továbbiakban spoilerekkel dúsított kritikában.
Ahogyan a bevezetőben és említettem, a terrortámadást tényleg jó ötletnek tartom, kellőképpen izgalmas volt az elejétől a végéig, különösen azok a jelenetek, amikor Alex próbált a terroristák elől menekülve még több információt gyűjteni a merénylők kilétéről és valódi céljukról, ám ugyanakkor pont hozzájuk kapcsolódóan voltak a legnagyobb bajok is. Egészen egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mégis akkor kik számítanak a terroristának, annyiszor váltottak ugyanis ruhát azáltal, hogy elbújtak a túszok között, ami egyébként zseniális húzásnak volt, mégis csak még nehezebbé vált a rejtvény megfejtése. Akkor vesztettem el igazán a fonalat, amikor Ryan is beállt a merénylők sorába, aztán persze megpróbálták magyarázatot adni a történésekre, a múltban zajló párhuzamos kiképzés mellett mégsem tudtam teljes mértékben megérteni a látottakat, így még mindig vannak bennem nyitva hagyott kérdések. Most akkor a AIC állt a terrortámadás mögött vagy sem? És pontosan kik is tartoznak ebbe a radikális csoportba? Ryan és a többiek, akik Lydia vezetésével az állítólagos CIA egy magasabb szintű programjába kerültek be, vagy esetleg a valódi AIC-sok mások?
Tényleg sajnálom, amiért nem adtak egyértelmű válaszokat a kérdésekre, mert maga a CIA keretein belül, múltban zajló kiképzés igenis tetszett. És most attól is hajlandó vagyok eltekinteni, hogy mennyire önismétlővé vált ezáltal a sorozat, hiszen tavaly is hasonló feladatokkal halmozták el Quenticóban a leendő FBI ügynököket, csak itt most a helyszín volt más, annyi újdonsággal, hogy ezúttal nemcsak Ryan volt beépített ember, hanem Alex is. De mint mondtam, egyáltalán nem bánom, amiért nem volt több fantázia az írókban, és megmaradtak a jól bevált kaptafánál, ugyanis most is élvezettel figyeltem ezen eseményeket. Ráadásul az így megismert új szereplők is legalább annyira érdekesek volt, mint tavaly mondjuk Shelby vagy éppen Simon.
Tulajdonképpen mindenkit sikerült megkedvelnem a maga módján, persze azért igyekeztem senkihez sem kötődni, mivel fel voltam készülve rá, hogy nem mindenki fogja túlélni a kiképzést. Mondjuk az írók alaposan megkönnyítették a dolgomat azáltal, hogy egyik új szereplőnek sem szántak igazán nagy teret, és csak a felszínt kapargatva dobtak be néha egy-egy jellemvonást. Ez alól talán Sebastian lehetne még a kivétel, ám sokkal hatásosabb lett volna, ha előléptetik állandó szereplővé legalább erre a szezonra, és akkor tovább árnyalhatták volna a karaktert, mert így kicsit olyan félkész állapotnak éreztem a cselekedetei mögött megbújó valódi szándékot. És ez különösen igaz az évad második felére. Egyedül a fotóriporterként tevékenykedő León esetében éreztem azt, hogy kellően megtalálták az egyensúlyt, és pont annyit volt képernyőn, amennyit kellett. Mondom mindezt úgy, hogy őt alakító Aaron Díaz nagy kedvencemmé vált még a telenovellás időszakomból, és jó volt egy más szerepkörben viszontlátni, mégsem bánom, amiért nem kapott több teret a karakter. Azt már sokkal inkább, amiért az írók már nem láttak több fantáziát benne, és jobbnak vélték eltenni láb alól…
Ami pedig a koncepcióváltáson átesett második felvonást illeti, míg logikailag sokkal könnyebb volt követni a történéseket, addig ez a mentsük meg Amerikát az esetleges terrortámadások elöli szál már közel sem volt annyira érdekfeszítő, mint az évad első felében lezajló konkrét terrortámadás. Magam sem tudom miért, hogy miért alakult ez így, pedig amellett, hogy ezáltal többször láthattam a zseniális Marcia Crosst a képernyőn, még az ellenségként bemutatott kormányzati tagok cselekedetei láttán is eléggé viszketett a tenyerem, ergó az elérendő cél igenis bejött, csak az odáig vezető utat nem találtam eléggé érdekesnek, egészen az utolsó két epizódig, amikor olyan szinten elemében voltak az írók na és persze a szereplők, hogy visszatért a sorozat iránti kezdetleges rajongásom. Ami eléggé bosszantó, figyelembe véve azt a tényt, hogy éppen kaszálni terveztem.
Értékelés: 6/10.
Hiába zárult fantasztikusan a szezon, közben tele volt majdhogynem üresjáratokkal, éppen ezért, mivel az első évadnál egyértelműen gyengébbre sikeredett, jogosan jár a hat pont. Ami pedig a folytatást illeti, még nagyon gondolkodom, hogy megéri-e egy újabb esélyt adni a sorozatnak, de mivel erős reboot várható és csak midseasonban fog elstartolni, ráadásul csak 13 epizódból fog állni, éppen ezért azt hiszem csak bepróbálkozok vele jövőre is. De ha már az elején nem fog tetszeni amit látok, akkor tényleg kíméletlenül kaszálni fogok!
