Rég láttam már ennyire ütős első részt.
Körülbelül két héttel ezelőtt indult el Ausztráliában a Barracuda c. négy részes minisorozat, amely Christos Tsiolkas azonos című regénye alapján készült, és én már a premier óta meg akartam nézni az első részt, mégpedig a különleges alapsztori miatt. Rögtön neki is kezdtem felirat nélkül, de sajnos öt perc után fel kellett adnom, ugyanis az erős ausztrál akcentus miatt alig értettem valamit… A hétvégén azonban szerencsére elkészült a magyar felirat, így gyorsan meg is néztem. Egyáltalán nem csalódtam a pilotban, sőt mi több, ilyen erős kezdést már rég nem tapasztaltam.
Az alapsztori a következő: a főhősünk Danny egy rendkívül tehetséges úszó, aki sporteredményeinek köszönhetően ösztöndíjjal bejut egy igen befolyásos elit iskolába, ám a szegény származása miatt csapattársai állandóan zaklatják a srácot. Danny legfőbb vágya, hogy ő versenyzőként ő is ott lehessen a 2000-es Olimpián, aminek ugyebár Sydney lesz a helyszíne. A kérdés már csak az, hogy ilyen körülmények között is képes lesz-e csakis a céljaira koncentrálni vagy sem.
Az olimpia kapcsán bizony nem nehéz kitalálni, hogy a sorozat a ’90-es években játszódik, és én már csak emiatt is adtam volna egy esélyt a szériának, ám mégsem emiatt figyeltem fel rá elsősorban, hanem az úszásnak köszönhetően. Bár eddig nem nagyon hangoztattam az oldalon, de az úszás az egyetlen olyan sportág, amit aránylag nyomon is követek, és bizony eddig még nem volt szerencsém egy olyan sorozathoz, aminek a központi témája e köré épült volna. Nos, hála a Barracudának, ez most már nincs így.
A jó téma mellett a karakterek illetve színészek kiválasztása sem utolsó szempont, és ez esetben sem tudok belekötni a látottakba. Danny már az első perctől kezdve elnyerte a szimpátiámat, így nagyon is együtt tudtam vele érezni, amikor a csapattársai olyan lekezelően bántak vele. Már alap esetben is nehéz lehet beilleszkedni egy új közegbe, de ha a közeg nem akar elfogadni téged, és folyamarosan csak azt nézik, hogy hol tudnának neked keresztbe tenni, nos az rohadtul szar lehet. Szerencsére Danny-t kemény fából faragták, és a végén megmutatta nekik, hogy igenis van okuk tartani tőle.
Ami az úszócsapatot illeti, hiába voltak szemetek, valahol megértettem a cselekedetüket, különösen a csapatkapitányét, Martinét, aki noha nem mutatta ki, de véleményem szerint nehéz nyomás nehezedhet rá, az edzőnek de különösen az édesanyjának köszönhetően. Martin édesanyja egyébként elég kevés szerepet kapott az első részben, de ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy rossz érzéseket váltson ki belőlem. És ha már szóba hoztam a felnőtt generációt, az anyákon is egyértelműen lehetett látni, hogy mennyire lenézik Danny-t és a családját, akkor ezek után mit várhatunk el a gyerekeiktől? A rész végén látható folytatás alapján szerencsére nem a bullying-ról fog szólni a maradék három rész, aminek külön örülök, hiszen hosszú út vezet még Danny előtt, hogy elindulhasson a végén az olimpián.
Azt pedig már csak érdekességként jegyezném meg, hogy a sorozatnak az edző révén vannak magyar vonatkoztatásai is. Az edző ugyanis elvileg magyar származású, és a rész közepén még pálinkát is itatott a tanítványaival, miközben egy magyar szó is elhangzott, ezen pedig igazán elmosolyodtam. Kíváncsi leszek, hogy ez a vonal a továbbiakban is megmarad-e, de természetesen akkor sem leszek mérges, ha többet ez nem kerül szóba. Így is elég jófejnek tűnt Mr. Torma, és gyanítom, hogy fog még ő meglepetéseket okozni. Az mindenesetre tetszett, ahogyan folyamatosan tanácsokkal látta el Danny-t, meglátjuk, hogy mi sül majd ki belőle.
Értékelés: 10/10.
Annyira jó volt nézni az első részt, hogy még a szokatlan hosszúsága sem tűnt fel – az amerikai negyven perces sorozatokkal ellentétben a Barracuda játékideje legalább ötven perc – éppen ezért nyugodt szívvel adok rá tíz pontot. Már most rettentő kíváncsi vagyok a folytatásra, de azt hiszem megvárom a negyedik részt is, hogy egyhuzamban nézhessem majd meg. Addig is, csakis ajánlani tudom megtekintésre az első részt, remélem minél többen esélyt adtok neki. 🙂
