Nyárértékelés 2015

A nyár utolsó napján sosem árt egy kis összegzés.

Bár nem sikerült minden sorozatot megnéznem, amit előzetesen elterveztem (erről majd holnap bővebben is szót ejtek), azért így sem panaszkodhatok, hiszen sok sorozat esetén behoztam a lemaradásomat, illetve ismét előtérbe kerültek az életemben a könyvek is, éppen ezért akárcsak tavaly, úgy idén is hosszas mérleglelés után összegeztem kicsit, és adott kategóriákban győztest hirdettem ki.

 Nem is húzom tovább a szót, jöjjenek a győztesek! 🙂

A LEGJOBB NYÁRI SOROZAT: THE FOSTERS

Amióta tavaly rátaláltam a sorozatra, hamar a szívemhez nőtt, annyira szerethető karakterekkel és érdekes egyben fontos témákkal operál a sorozat. Pont ma fejeztem be a harmadik évad első felének a daráját, és uhh, még mindig 10/10-es a sorozat, így toronymagasan kiütötte a Teen Wolf-ot a nyeregből. 🙂 Elképesztő, mennyire nagy itt az írói kreativitás, tíz rész alatt is képesek szinte minden karakternek külön sztorit adni, hogy a végén aztán összeérjen mind. Ennél többet spoilermentesen nem tudnék most írni, így be kell érnetek ennyire, de a héten biztosan lesz róla kritika az oldalon.
 
A LEGJOBB DRÁMAI SOROZAT: THE FLASH
A sorozatdara kategóriát ezúttal is két részre osztottam szét, drámai és vígjáték sorozatokra. Kezdjük is a drámaival. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire jó sorozat kerekedik ki az egészből! Már maga a pilot is sokkal jobban bejött, mint ahogy azt előre sejtettem, az azt követő részek alatt pedig fokozatosan beleszerettem az univerzumába, többek között már csak azért is, mert zseniálisan keverik a kártyákat a komoly és vicces jelenetek között, könnyen átmegy egy jelenet egyikből a másikba, és fordítva. Na meg aztán ne feledkezzünk meg Grant Gustin-ról sem, akinél jobb Flash-t nem is találhattak volna a castingosok! Biztos vagyok benne, hogy nélküle nem lenne ennyire kiváló a széria. Az első évadot tehát csak úgy faltam, és már most kíváncsi vagyok a másodikra.
A LEGJOBB VÍGJÁTÉK SOROZAT: MODERN FAMILY ( EGY RÉM/MODERN CSALÁD)
Őszintén szólva idén nyáron a vígjátékok eléggé visszaszorultak nálam, talán azért is, mert nem kis fába faragtam a fejszémet azzal, hogy egyhuzamban ledaráltam a Modern Family első hat évadát, amin egyébként különösen jól szórakoztam, éppen ezért gondoltam, hogy nagyon is helye van ezen a listán. Azt nem állítom, hogy tökéletes a sorozat, mert olykor-olykor bizony volt olyan szálak, amik inkább untattak, mint szórakoztattak volna, de annyira szerethető az egész bagázs, hogy ez szinte mindent kárpótol. Arról nem is beszélve mennyire megtartotta még a hatodik évad is azt a színvonalt, ami az első etapot is jellemezte, ergó nem ment hanyatlásba az egész, ami miatt jár a pacsi a készítőknek. 🙂
A LEGJOBB KÖNYV: COLLEEN HOOVER – HOPELESS: REMÉNYTELEN
Egyáltalán nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy az ilyen könyvek miatt éri meg igazán olvasni! Még mindig ha eszembe jut a Hopeless, kissé beleborzongok az egészbe, annyira magával ragadó,  tragikus történtet dolgoz van a legrealistábban. Továbbra is csak ajánlani tudom a könyvet minden korosztály számára, én pedig még a napokban írni fogok egy kritikát a második kötetről, amiben még jobban betekintést kapunk Holder életéből. 🙂
A NYÁR NŐI FELFEDEZETTJE: RILEY VOELKEL
Bár a The Originals épphogy lecsúszott a legjobb drámai sorozat kategóriából, hála Riley Voelkel-nek mégsem kell teljesen nélkülözni az ősi vámpírokat. A második évad még jobban ráment a családi vonalra, ez által pedig megismerhettünk egy újabb ősi testvért Freya személyében, aki ugyebár boszorkány és nem vámpír. Első benyomásra kitűnően hozta Riley a rejtélyes és karakán lány szerepét, akit még mindig nem lehetett eléggé kiismerni. Kíváncsi vagyok, hogy milyen szerepet szánnak neki a harmadik évadban, az pedig már most biztos, hogy oda fogok figyelni az elkövetkezendő években Riley karrierjére.
A NYÁR FÉRFI FELFEDEZETTJE: FREDDIE STROMA
Szörnyen restellem, amiért még nem írtam az UnReal első évadáról, ám természetesen ami késik az nem múlik. A pilot alapján meg voltam győződve arról, hogy elsősorban a sármja miatt kapta meg Freddie az egyik főszerepet, ám ahogy teltek a részek, úgy mutatta meg a többi oldalát. Elég hamar kiderült, hogy a karaktere Adam sokkal értelmesebb, és sokrétűbb mint azt mutatja, Freddie pedig remekül eljátszotta az egészet, vagyis egyértelműen bebizonyította, hogy tehetséges színész, és helye ebben a szakmában. Mivel egyelőre nem sok mindent lehet tudni a sorozat második évadáról, örülnék neki, ha valahogy Adam is maradna, de mégsem így történik, akkor bízok benne, hogy hamar viszontláthatom majd egy másik szériában. 🙂
Ez volt tehát az én Nyárértékelős posztom, hozzászólás formájában pedig szívesen várom a ti véleményeteket is, számotokra mely sorozat, könyv vagy esetleg film volt idény nyáron az abszolút favorit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük