Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Idén is beköszöntött a szeretet ünnepe.

Ismét itt a karácsony, amit nagyon szeretek, de az előkészületeit már kevésbé. Idén szerencsére előre gondolkodtam, így a teljes hét a készülődés jegyében telt, na meg persze az elővizsgák és jegymegajánlókra való tanulásra, mivel tegnap ért véget a szorgalmi időszak az egyetemen. Nem tagadom, eléggé kimerültem az utóbbi pár hét során, és ez sajnos meglátszott az oldal aktivitásán is, hiszen jóval kevesebb időt tudtam szánni rá, mint szerettem volna.

De sebaj, a karácsony folyamán igyekszem én is pihenni és felöltődni, de, hogy mindez sorozatok, filmek vagy könyvek formájában fog megvalósulni, még magam se tudom. Mindenesetre a posztok írásával nem szeretnék leállni, így a tervek szerint 25-én és 26-án is érkezem majd frissítésekkel!

Nem is maradt más hátra, minthogy boldog és békés karácsonyt kívánjak nektek, remélem mindannyiótok számára úgy fognak eltelni a napok, ahogyan terveztétek. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük