Eléggé vegyesek az érzéseim.
A múlthét vasárnapi premiert követően a héten én is megnéztem az RTL Most felületén az ukrán államfő korábbi sorozatának első két részét, és még pár nap elteltével is kavarognak a gondolataim a látottakkal kapcsolatban. Összességében nem volt rossz a nyitány, ettől függetlenül mégis az a megérzésem, hogy A nép szolgája nem az én sorozatom lesz. Persze soha ne mond, hogy soha, és még a következő dupla epizóddal is bepróbálkozom majd, de jelen pillanatban akkor is ez a megérzésem, és azt is tudom, hogy miért gondolom így, amit a továbbiakban fogok kifejteni.
A történet középpontjában a történelemtanárként dolgozó Vasily áll, aki szüleivel és unokahúgával él együtt egy átlagos lakásban, szóval az élete teljesen hétköznapinak mondható, egészen a kirohanásáig, amit természetesen az egyik diákja fel is vesz. A futótűzként terjedő videó népszerűségét láttán, a diákjai bátorítására, na meg az általuk összegyűjtött pénznek köszönhetően, úgy dönt a történelemtanár, hogy belevág a politizálásba, és megpályázza Ukrajna következő államfőjének címét. Az esélytelennek tűnő próbálkozása azonban bejön, és valóban ő lesz az új államfő – mondjuk már a pilotban is azt érzékeltették a készítők, hogy bizonyos befolyásos emberek is hozzájárulhattak ehhez, vagyis éppenhogy benézhették a választást, de erről több egyenlőre nem derült ki.
Látva a két epizódot, végig az volt az érzésem, mintha egy hibrid változatot néznék, a török szappanoperákra rendkívül jellemző nagyzó gesztikulálásokkal operáló és a magyar sorozatok stílusát igéző szerelemgyereknek tudnám titulálni. A sorozat látványvilágát, a városi képet ábrázoló jeleneteket például kifejezetten szerettem, de mégis a színészek kissé túlzó kifejezésük számomra kicsit irritálóak voltak, és kizökkentettek a szórakozásból. Arról nem is beszélve, hogy mindig olyan hirtelen értek véget az epizódok, mintha egy jelenet közepén, mintha időhiány miatt félbevágták volna.
De, hogy mondjak még pozitívumot is, a sorozat szarkasztikus humorát nagyon bírtam, ahogy a szereplők reakcióját is a kialakult helyzetre, mint például Vasily szüleit, ahogy próbáltak beprotezsálni minden ismerősüket, vagy éppen az iskola igazgatónő viselkedésének megváltozását, de a megrendezett banki jelenet is nagyon adta magát.Nekem legjobban mégis Vasily és az újságíróknak adott interjúja tetszett a legjobban, ahogyan megőrizte saját tulajdonságait, és a végén őszintén válaszolt nekik a kérdésekre.
A két epizód alatt tehát sok jó jelenet is akadt, csak ezeket az időben való ugrálgatások nem jöttek be nekem egyáltalán. Olyan volt a pilot, mintha rögtön belecsaptak volna a közepébe, és majd később láthatjuk meg az előzményeket. Nekem sokkal jobban tetszett volna, ha inkább időrendben haladunk, és jobban meglapozzák a karaktereket, és ezt nem mondanám személyiségfüggőnek sem, miszerint nekem nem jönnek be a több történetsíkon történő elmesélések, hiszen a This Is Ust is pont a különleges stílusa miatt szerettem meg igazán. Egészen egyszerűen csak azt érzem, hogy A nép szolgája jobban ütött volna az egyidejű történetvezetéssel.
Értékelés: 7/10.
Mindent összevetve elérte a célját a sorozat nálam is, hiszen igyekezve nem gondolni a mai háborús helyzetre, sikerült kikapcsolnia arra a 2×20 percre, így maximálisan kiérdemli a hét pontot a bevezetés. A továbbiakban pedig meglátjuk majd, hogyan fog bizonyítani a sorozat, és meddig lesz képes megfogni, és vajon kitartok-e majd az évad végégig vagy sem.
Képek forrása: RTL Sajtóklub