Tíz év után hagyja ott a sorozatot. Úgy tűnik, hogy a Vámpírnaplókhoz hasonlóan már A Grace klinika esetében sem telhet el úgy egy évad, hogy ne kelljen egy olyan szereplőtől…
Szerző: Sanyi
Könyvkritika: Jenny Han – A fiúknak, akiket valaha szerettem
Alig tudtam letenni a könyvet. Már régóta el akartam olvasni a könyvet, hiszen az igencsak tetszetős borító után a fülszöveg egyértelműen felkeltette a kíváncsiságomat, éppen ezért már bő egy…
Rubint Réka és Pintér Tibor esett ki A Nagy Duettből
Három hét múlva ér véget a műsorfolyam. Túl vagyunk A Nagy Duett negyedik szériájának hatodik adásán is, amelyben a párosok már kétszer léptek fel, előadtak ugyanis két közös produkciót is,…
Eurovíziós Dalfelsztivál: Ukrajna lett a befutó, Freddie a 19. helyen zárt
Egy igencsak izgalmas estén vagyunk túl. Véget ért az idei Eurovíziós Dalfesztivál, ahol az elődöntők alapján valóban egy izgalmas és erős mezőny állt színpadra az este folyamán. A megújult szavazási…
Az Upfronts előtt újabb sorozatok sorsa dőlt el a napokban
Összesen 18 sorozat sorsa dőlt el a tegnapi nap folyamán. Ugyan az Upfronts csak jövőhéten veszi kezdetét, tegnap az öt amerikai országos csatorna közül az NBC kivételével mindegyik rendelt be…
Továbbjutott Freddie, már biztosan ott lesz az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében
Istenien hangzott a Pioneer. Véget ért az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntője, amelyben tizennyolc ország képviselője lépett fel, köztük ott volt Freddie is, aki a lehet ilyet mondani még jobban odatette…
Eurovíziós Dalfesztivál: Ma kerül megrendezésre az első elődöntő, amelyben Freddie is fellép!
Freddie negyedikként fog a színpadra lépni. A héten zajlik le a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivált, melyet Stockholmban rendeznek meg, mivel tavaly a svédek nyerték meg a versenyt. Ma este kerül megrendezésre…
Demcsák Zsuzsa és Pál Dénes búcsúzott A Nagy Duettből
Az egyik kedvenc párosom számára ért véget a verseny. A héten már az ötödik élő adásával jelentkezett a műsorfolyam, amelyben ismételten voltak nagyon jó produkciók, amelyeket komolyan lehetett venni, és…