Ha egy kellemes kikapcsolódásra vágytok, a The Middle lesz a ti sorozatotok.

Bár már nyolc éve képernyőn van a sorozat, mégsem került sosem a látókörömbe, egészen idén májusig, amikor is a nehéz vizsgaidőszakom közepette egy könnyed vígjátéksorozatot kerestem, amivel kicsit kiszakadhatok a tanulás és hétköznapi teendők folyamatából, és feltöltődhetek két vizsga között. Ekkor találtam rá a Heck családra, a pilot pedig olyan szinten beszippantott, hogy meg sem álltam egészen a hetedik évad utolsó epizódjáig. És szívesen ledarálnám már a legfrissebb, nyolcadik etapot is, csak sajnos még mindig nem érhető el hozzá szinkron, annak ellenére, hogy az HBO már műsorára tűzte. Persze ennek is megvannak az előnyei, hiszen így az Amerikában októberben debütáló kilencedik, és egyben utolsó évad mellett, lesz még egy etapom, mielőtt végleg búcsút kelljen vennem Heck-éktől.

A sorozat műfaját tekintve a családi komédiák közé lehetne a legjobban besorolni, azonban abból a szempontból mégiscsak kiemelkedik a kortársai közül azáltal, hogy itt nem a felső vagy középréteg családja van a középpontban, hanem egy olyan ízig-vérig hétköznapi amerikai család, akik ugyan nem teljesen szegények, mégsem sok tartalékuk van, mégis mindent megtesznek annak érdekében, hogy átvészeljék a mindennapokat. Na és persze az a gyilkos humor sem semmi, amivel próbálják palástolni a sokszor kiláthatatlannak tűnő helyzetüket, mégsem emiatt szerettem bele a sorozatba. A családon belüli összetartás valami hitetetlen és egyben irigylésre méltó, és teszik mindezt a lehető legtermészetesebb módon. És a legjobb az egészben, hogy egyáltalán nincs az arcunkba tolva az egész, mégis a részek végén egyértelműen lehet látni, hogy szereplők tettei mögötti valódi szándékot.

Rég láttam már olyan sorozatot, ahol szó szerint minden karakter éppolyan tökéletes, ahogy van, a The Middle mégis bátran büszkélkedhet ezzel az erénnyel. A sorozat sikere egyébként szerintem pont abban rejlik, hogy bárki tud azonosulni a hozzá legközelebb álló szereplővel, hiszen mindannyian kvázi más értékeket képviselnek. Ott van például Frankie, aki bár nem gyakran ismeri be, de számára a gyerekei és a férje jelentenek mindent, és sokszor bizony meg is viseli őt, ha a családja nem becsüli még néhanapján a munkásságáért. Míg a férje, Frank szöges ellentéte feleségének, csöndes, néha titokzatos és távolságtartó, ha szükséges akkor viszont lazán átvált védelmező családfővé.

A gyerekek pedig az idő elteltével egyre nagyobb teret kapnak, az írók pedig tényleg nagyon jól kezelték a felnőtté válás folyamatát, és ebben különbözik igazán az ABC másik családi sorozatától, a Modern Family-től. Sue és Axl esetében konkrétan azután is aktívan számoltak velük, miután kirepültek a családi fészekből, mégis gyakran vissza-visszajárnak, és teszik mindezt olyan természetesen, hogy meg sem fordul az ember fejében, a valódi életben mennyire nem így zajlanának a hazalátogatások. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden tökéletes, mert olykor-olykor ugyan képes belassulni a sztori egy-egy szereplő körül, de mindezt kompenzálja egy másik szereplő körül forgó cselekmények.

Az én személyes kedvencem egyértelműen Sue, aki rendkívüli módon inspiráló karakter. Ez főképp a középiskolában töltött éveire igaz, ahol rengeteg klubba próbált belépni, ám sorozatosan csak a kudarcok és visszautasítások érték szegény lányt, ő mégsem adta fel örök optimizmusát, és mindig a dolgok jó oldalát próbálta venni, emiatt nem is lehetne mást tenni, csakis megbecsülni a karaktert. Aztán persze az ő helyzete is megoldódott az iskola falai között, a ballagásán összevágott kis videó alatt pedig konkrétan bekönnyeztem, annyira összeért minden szál, és álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen mértékben inspirálóvá vált Sue a többiek számára is. Amikor bejött az egyetem, kicsit féltem, hogy ezzel együtt megváltozik a karakter is, ám nagy örömömre ez egyáltalán nincs így, hiszen Sue az esetek többségében továbbra is kiválóan hozza a szokásos esetlen hozzáállását, miközben egyáltalán nem unatkozik a campuson, hiszen mindig történik valami. Remélem a folytatásban végre sikerül összejönnie egy tartósabb baráttal is, mert eddig a próbálgatásai bár elképesztően aranyosak voltak, mégsem váltak be hosszabb ideig. Természetesen Axl vagy éppen Bricknek is megvannak az előnyös tulajdonságai, különösen utóbbinak, akit a különcsége na és a könyvek iránti rajongása miatt nagyon hamar megkedveltem.

A családon kívül a mellékszereplők is alaposan hozzájárulnak az önfeledt hangulathoz, akik bár tényleg csak annyi szálat kapnak és akkor tűnnek fel az epizódokban, amikor az szükséges, hogy asszisztáljanak a főszereplőknek, ez mégsem érződik különösen, hiszen amikor játékidőhöz jutnak, akkor azért megtudunk róluk egy-két információt. Azért én közelebbről is megismerném a Donahue családot, mondjuk egy csakis rájuk öszpontosuló tematikus rész erejéig. Kitudja, talán az ősszel érkező kilencedik és egyben záróetapban talán erre is sor kerül.

Értékelés: 9/10.

Hosszasan lehetne még sorolni a sorozat erősségeit, és kifejteni a többi szereplőt is, de nem szeretné litániát írni, hiszen nem ez a poszt célja, hanem az, hogy felhívjam figyelmeteket a sorozatra, amit hazánkban szerintem sajnos nem sokan ismernek. Pedig négy csatorna is sugározza, három különböző címmel és kétféle szinkronnal, jelen pillanatban a Comedy Central tuti adja, ráadásul az elejétől, így szerintem érdemes egy esélyt adni a Heck családnak. Ha pedig a pilot bejött, akkor bizony a folytatásban sem fogsz csalódni! 🙂