A tengerentúlon “ma este” kerül adásba az utolsó epizód.
Kicsit rossz szájízzel kezdtem neki e poszt írásának, hiszen mégiscsak egy szeretett sorozattól vagyok kénytelen búcsút venni, ráadásul ahogy a poszt címében is utaltam, számomra a Vámpírnaplók sok szempontból is az első sorozat volt. Akad köztük jó és kevésbé jó első jelző is, amelyről a továbbiakban olvashattok, valamint a nyolcadik évad utolsó epizódjairól is kifejtem a véleményemet, mert bizony mégiscsak visszatértem erre a pár epizódra. Végezetül pedig azt is elárulom nektek, hogy mennyire állok készen búcsút inteni Mystic Falls lakosaitól.
Az első sorozatom
Bár évekkel ezelőtt, hétköznap délutánonként mindig ott ültem a TV2 képernyője előtt, hogy nyomon követhessem a Bűbájos boszorkák premier epizódjait, a Halliwell lányokon kívül más sorozatot mégsem néztem, akkoriban ugyanis még a telenovellák kötötték le a figyelmemet. Hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy én ismét rendszeresen nézzek egy amerikai alkotást, az első sorozat pedig, amelynek bizalmat szavazzak, az bizony a Vámpírnaplók volt. Az első évadot még szinkronosan néztem péntek esténként az RTL Klubbon, ahogy a második évadot is, ám azután a bizonyos 2×21 rész után – amelynél drámaibbat nem sikerült produkálni a készítőknek – váltam igazán függővé a sorozatnak. Olyannyira, hogy miután lement az évadzáró epizód is, nem vártam meg, míg a csatorna elkezdi a harmadikat, hanem gyorsan átváltottam a feliratra, így a TVD lett továbbá az első olyan sorozatom, amelyet feliratosan néztem. Utólag belegondolva egyébként jól döntöttem a feliratot tekintve, hiszen évekre parkolópályára tette a szériát, csak három évvel később adta le a harmadik etapot, immáron már a Cool illetve Prizma (később RTL+) kábelcsatornáin, azóta pedig tudjuk, hogy az ötödik évad végeztével nem is tervezik folytatni…
Az első kaszált sorozatom
Sajnos a Vámpírnaplók nemcsak Az első sorozatom kategóriát tudhatja magáénak, hanem Az első szándékosan kaszált sorozatom címet is. Higgyétek el, sokáig érlelődött bennem a gondolat, hogy valóban szükség van-e ilyen drasztikus döntés meghozatalára, pláne annak fényében, hogy az első három évadot mennyire szerettem, azonban a negyediktől olyan lejtmenetre kapcsolt a show, amit már egyre kevésbé vett meg a gyomrom. Végül, amikor az ötödik évad közepén, az általam legjobban kedvelt karaktertől igen méltatlan módon szabadultak meg, na ez volt az utolsó csepp a pohárban, és nem is követtem tovább a sorozatot. A sors furcsa fintora, hogy Katherine a sorozatzáró epizódban vissza fog térni, éppen ezért döntöttem úgy, hogyha már lúd legyen kövér alapon megnézem a 8×10-től kezdve a hátralévő epizódokat.
A nyolcadik évadról dióhéjban
Az igazat megvallva a legfontosabb fordulatokkal én is tisztában voltam – mint például Elena koporsóba kerülése, vagy éppen Caroline és Alaric gyerekei – mégsem éreztem sosem akkora késztetést, hogy most feltétlenül folytassam. Ahhoz képest, hogy kihagytam két és fél évadot a sorozatból, nem sok újdonságra csöppentem a nyolcadik évad hátralévő részeiben. Na jó a szirénes és ördögös vonal új volt, de ezeket olyan hamar elintézték főhőseink, hogy nem is nagyon érdemes beszélni róluk. Összességében egész jó részeket hoztak össze az írók, ám mégiscsak voltak újra és újra visszatérő zavaró motívumok, amelyek tényleg kissé bosszantóak voltak, mint a halál kijátszása, Elena megmentése, vagy éppen az emberiség ki- és bekapcsolásából következő lelkiismeret furdalások. Tulajdonképpen mindenki ugyanazokat a köröket futotta most is, ez alól pedig Caroline és valamilyen szinten Matt a kivételek. Üdítő jelenség volt Mattet seriffként látni, ahogy azt is nagyon tiszteltem benne, hogy továbbra is meg akart maradni embernek, és semmiféleképpen sem átváltozni vámpírrá. Caroline pedig, mióta vámpírrá változott, egyre jobb lett a karakter, hihetetlenül sajnáltam, amiért elvesztette édesanyját ám ez alatt a pár rész alatt nekem úgy tűnt, hogy nagyon jól állt neki az anyaság. Mondjuk azért sok szerepet nem kaptak az ikerlányok, de talán a hetedik évadban ez másképp volt.
Felkészültem a búcsúzásra
Bármennyire is megrohamoztak a kellemes emlékek a nyolcadik évad darálása közben, mégsem bántam meg, amiért három évvel ezelőtt elkaszáltam a sorozatot, ennek értelmében pedig nem is szándékozom bepótolni a lemaradásomat. Ettől függetlenül igenis felkészültem búcsút mondani a Vámpírnaplóknak így tehát a sorozatzáró epizódot és az azt megelőző interjús különkiadást mindenképpen megfogom nézni a hétvégén. Kathetrine visszatérésével kapcsolatban én nagyon örülnék neki, ha ő is kaphatna egy viszonylag boldog lezárást, ám gyanítom nem fogja megkapni. Pedig ha van valaki, aki megérdemelné, azt pont ő, hiszen többször is bebizonyította, hogy nem olyan gonosz ő valójában, hanem legtöbbször a körülmények kényszerítették rá a döntései meghozatalára. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen véget találtak ki az írók, ám egy kissé pesszimistává tett a ma érkezett hír, miszerint olyan véget kreáltak a sorozatnak, hogy bármikor folytathassák. Őszintén remélem, hogy erre sosem fog sor kerülni, azt viszont én se bánnám, ha egy-két karakter átugrana majd New Orleansba. 🙂
