A még rajtra váró VV11 mellett sok tartalommal készül jövőre is az RTL Magyarország.
Azt már egy ideje tudni lehetett, hogy idén októberben nevet vált az RTL Klub, és ezentúl csak RTL-ként lesz jelen hazákban, arculatban pedig a német verzióra fog hajazni, és a héten megrendezett Big Picture konferencián végre az is kiderült, hogy hivatalosan október 22-én, vagyis a héten szombaton fog a váltás bekövetkezni. Az RTL mellett pedig az RTL+ is nevet vált majd, és október 28-ától filmcsatornaként működik tovább az RTL Háromra átkeresztelt csatorna, míg az RTL II november végétől, valószínűleg az Éjjel-Nappal Budapest véget érése után kapja majd meg az RTL Kettő címet.
Jövőre több sikeres formátum is visszatér majd az RTL képernyőjére, többek között az alábbiak:
- X-Faktor a tizenkettedik,
- A Konyhafőnök a tizedik,
- A Konyhafőnök VIP a nyolcadik,
- Nyerő Páros a hetedik,
- Házasodna a gazda a hatodik,
- Survivor a hatodik,
- Cápák között az ötödik,
- illetve a Apprentice – Az álommeló az első szezonjával.
Sorozatok terén sem fognak unatkozni a nézők, hiszen A mi kis falunk hetedik és nyolcadik évada mellett, nagy visszatérőként a Drága örökösök ötödik kiadása lesz majd, ami stílszerűen A visszatérés alcímet kapta. Egy év kihagyással az Apatigris is visszatér majd immáron a harmadik etapával, újoncként pedig Lovas Rozi főszereplésével a Gólkirály is bemutatkozik 2023-ban, amiről itt írtam már korábban bővebben.
Az igazi sorozatkánaán azonban mégsem a lineáris képernyőn, hanem online lesz majd jelen, Kolosi Péter, az RTL programigazgatója és egyben vezérigazgató helyettese ugyanis bejelentette, hogy RTL+ néven betörnek a streaming szolgáltatói iparba is, amelyre több exklúzív tartalom is érkezik majd, nem mellesleg pedig az RTL Most és RTL Most+ platform is beintegrálásra kerül majd RTL+ Light és RTL+ Active néven.
Nagy Ervin új sorozata, a Zámbó Jimmy történetéről szóló A Király is az RTL+-ra készülő tartalom, ahogyan Lengyel Tamás két sorozata, A Nagy Fehér Főnök valamint a Ki vagy te? is itt fog bemutatkozni, utóbbiban a Barátok közt felfedezettje, Pásztor Virág oldalán fog majd feltűnni. De nem csak új tartalmak fognak helyet kapni a platformon, hiszen a nagysikerű és régóta várt Mellékhatás második évada is a streaming szolgáltatóra költözik majd.
Több dokumentum és tematikus ismeretterjesztő sorozat (One the Spot, Vadloval, Magyar hangja, Amit tudni akarsz…) mellett Sebestyén Balázs szórakoztató showműsora, a Gyertek át! is itt lesz majd elérhető immáron hatodik alkalommal, valamint eddig a Viasat 3-on látható Feleségek luxuskivitelben ötödik évada is itt lesz majd kizárólag elérhető. Továbbá UEFA mérkőzések, mellett például a német RTL+ sorozatai is itt lesznek majd láthatóak, mint a Sisi, Black Tulip vagy éppen Faking Hitler.