Egy közös cél miatt tértek vissza ismét orvosként a színészek. Bár biztosan nagyot ütne, ha valóban megvalósulna ez a crossover, mondjuk A Grace klinika aktuális, tizenharmadik évadában, ez azonban több…
Év: 2016
Videoklip premier: Sia – The Greatest
Új dallal jelentkezett Sia. A hét elején egy új dallal örvendeztette meg Sia a rajongóit, a The Greatest pedig rögtön a hozzá készült videoklippel debütált. Első hallásra azt mindenképpen megállapítottam,…
The 100: A harmadik évadról
Nem volt annyira összetett a sorozat, mint korábban. A sorozathoz megszokott jókedvvel kezdtem neki a harmadik szezon darálásának, ami igencsak izgalmasan nyitott, aztán a közepére sajnos kicsikét belassult a sztori,…
Star Academy: Az első élő showról
Sokkal jobban teljesítettek a versenyzők, mint azt vártam. Ha szigorúan vesszük, akkor persze nem ez volt a TV2 vadonatúj – szám szerint negyedik – tehetségkutatójának az első élő adása, hiszen…
Demi Lovato jól átverte a rajongóit
Mindenképpen érdemes megnézni a videót. A Disney egykori sztárja is részt vett az Undercover Lyft című műsorfolyamban, amelyben teljesen hétköznapi taxisofőrnek álcázzák magukat a hírességek, hogy így derítsék ki, mit…
Könyvkritika: Clélie Avit – Itt vagyok
A kóma miatt egyértelműen különleges témát választott az írónő. Már több mint egy hete kiolvastam a könyvet, de még most is nehezen találok szavakat, amikkel tökéletesen ki lehetne fejezni, hogy…
Tyler Hoechlin pár nap alatt kapta meg Superman szerepét
Nagy örömmel mondott igent a felkérésre. Az EW a napokban interjúvolta meg a Teen Wolf egykori sztárját az új szerepe kapcsán, aki elárulta, hogy pontosan hogyan is került a csapatba,…
Kaszát kapott a Devious Maids!
Most már biztosan nem lesz ötödik évad. A sorozat sorsáról a Lifetime vezetősége mindig szerettet az aktuális évadzáró epizód adásba kerülése után jóval később dönteni, így fordulhatott elő, hogy most…
