Több változás is várható a Supergirl októberben debütáló negyedik évadában!

Alapjaiban fogja megrengetni a sorozat univerzumát.

Idén ősszel a jól bevált hétfő helyett ezentúl új napon lesz látható a sorozat, igaz nem kell nagyon aggódni, hiszen csak egy nappal korábban lesz érdemes odakapcsolni a csatornára. A The CW ugyanis több után úgy döntött, ismét sugároz vasárnaponként is, és mindezt a SupergirlCharmed kombinációval fogja megnyitni, méghozzá október 14-én. A jeles eseményről készült egy mini videó is, amelyet alább tudok megtekinteni.

Az immáron negyedik évadával visszatérő Supergirl azonban több változást is tartogat, többek között egy alapszereplő, és több a második-harmadik évadban feltűnt karakter távozásával, ugyanakkor lesznek olyanok is, akik ezentúl teljes kapacitásban lesznek jelen, valamint egy régóta égető kérdésre is választ kaptunk. Az alábbiakban ezekről olvashattok el még többet, méghozzá pontokba szedve:

  • 3 év után Jeremy Jordan úgy döntött, hogy továbbáll, ugyanis nagyon megviselte az ingázás a sorozat forgatási helyszíne, vagyis Vancouver és az otthona között, így azt látta jónak, ha ezentúl inkább több időt fordít feleségére és végre visszatérhet a színház világába is, ami már nagyon hiányzott a számára. Az eddigi információk szerint azonban nem tűnik el végérvényesen Winn, visszatérő karakterként ugyanis továbbra is számítanak rá a készítők.
  • Nem úgy, mint Mon-El-re, akit a harmadik etap évadzáró epizódjában láthattunk utoljára, az írók legalábbis egyelőre egyáltalán nem tervezik visszahozni Kara exét, amit személy szerint én nagyon sajnálok, többek között már csak azért is, mert Chris Wood az eltelt évek során annyi sorozatban feltűnt (The Carrie Diaries, The Vampire Diaries, Containment) és sajnos sehol sem tudta eddig megvetni a lábát hosszútávon. Mondjuk én ezt a végleges távozást azért nem venném készpénznek, hiszen emlékeim szerint tavaly is arról volt szó, hogy kisebb kapacitással lesz jelen, erre továbbra is állandó szereplő maradt. Szóval majd meglátjuk, hogy mégis mi lesz vele.
  • Szintén a távozók sorát erősíti Odette Annable és Emma Tremblay, vagyis Sam és Ruby, akiknek a hiányuk nagy valószínűséggel meg se lesz magyarázva, amit egyáltalán nem tartok fair lépésnek, pláne, hogy a teljes harmadik évadot majdnemhogy köréjük húzták fel…

  • Lesznek azért visszatérők is, Winn helyét például Brainy veszi át, Jesse Rath ugyanis állandó szereplőnek lett előléptetve, aminek én egyáltalán nem örülök, nem volt ugyanis eddig egyetlenegy szimpatikus megnyilvánul sem a színésznek sem pedig a karakternek…
  • De, hogy azért jót is mondjak, megvan a DC univerzum első transznemű színésze, méghozzá Nicole Maines személyében, Nia Nalt szerepében lesz majd látható, ráadásul állandó szereplőként, és már most érdekesnek tűnik a lány,akinek az lesz a különleges képessége, hogy előre fogja látja mások halálát.
  • Nicole mellett April Parker Jones is állandóként lesz jelen, de Brent Spiner és Sam Witwer is csatlakozott a stábhoz, előbbi Baker elnökként, utóbbi pedig az egyik rossztevőként.
  • És végül, de nem utolsósorban, az egyik legfrissebb és egyben legszomorúbb hírt a végére tartottam, nemrég ugyanis megkérdezték a készítőktől, hogy mikorra tervezik visszahozni Cat Grant megromálóját, Calista Flockhartot, aki legutóbb a harmadik évad első részében volt látható. Sajnos azt a választ kaptuk, hogy egyelőre nincs tervbe véve a Catco magazin alapítójának vissza-hozatala, ami azért is fájó, mert anno a távozásakor arról volt szó, hogy szeretnék ha időről időre visszatérne.

Mindennek ellenére továbbra is várom a sorozat visszatérését, már csak azért is, mert nemrég daráltam le a harmadik évad hátralévő epizódjait, amelyről természetesen kritika is várható még ebben a hónapban. Addig is, az évad első feléről írt értékelésemet ide kattintva érhetitek el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük