The Heat (Női szervek) [2013]

Kellemeset csalódtam a filmben!


Meg kell mondanom, nagyon tetszett a film, pedig nem igazán akartam megnézni, de mivel csak jót hallottam róla, így úgy gondoltam üsse kavics, az esélyt tőlem is megkapja. Összességében egy szórakoztató, vicces vígjátékot láttam, ahol szerencsére kevés csúnya szó hangzott el, és az sem volt szörnyű. Egyszerűen nem tudok semmi rosszat mondani a filmről: na jó, a vége kiszámítható volt, de egy ilyen nyomozós-rendőrös filmeknél mindig az.


Spoileresen folytatom a továbbiakban.

Az alapsztori a következő: Ashburn (Sandra Bullock) egy FBI ügynök, aki nagyon precíz, rendmániás és a kollégái ki nem állhatják, ugyanis minden ügyet megoldott eddig, és még a nyomkereső kutyát is leveri. Egy ügye miatt egy kicsit csavaros módon kap egy társat Mullins (Melissa McCarthy) személyében, aki Ashburn totális ellentéte. Mégis végül összeszoknak, és sikeresen megoldják a közös ügyüket, aztán pedig Ashburn marad is a városban és társak lesznek.

Nem is igazán a sztori miatt volt ütős a film, hanem a színészek és persze a karakterek miatt. Nagyon jó volt látni, hogy a két karakter mennyiben különbözik egymástól, és ez bizony szült egy-két nagyon jó jelenetet. Sandra Bullock-al nekem nincs bajom, de be kell vallani, ezt a filmet Melissa McCarthy elvitte a hátán!


Értékelés: 9/10
Egyszerűen nagyon jó volt. Nagyon sokat nevettem, a poénok is jók voltak, igaz volt egykét alpári, mégis ütött, és a csúnya szavakkal is jó arányban bántak (nem vitték túlzásba, ezzel csökkentve a film minőségét). Elég rövid kritika kerekedett ki végül, de már nem tudok miről írni. Akármennyire is tetszett, nem szeretnék belőle második részt, mert az esetek többségében a második rész sosem lesz olyan jó, mint az első.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük