State of Affairs: Januártól a TV2 műsorán!

A TV2 Csoport vette meg Katherine Heigl vadonatúj sorozatát!

Épp nemrég szidtam a csatornát, mennyire nincs egyetlen premier sorozata sem, nos ez januártól már nem lesz igaz, hiszen érkezik a csatornára az NBC-s újonc, a State of Affairs. Pont ma nézegettem a csatorna kiadott műsorrendjét, és már azon meglepődtem, hogy ilyen hamar megvették a sorozatot, azon meg még jobban, hogy ilyen hamar el is kezdik. A sorozat Amerikában November 17-én debütált, tehát annyira azért nem gyors a premier, hiszen manapság már olyan is előfordul, hogy az amerikai premier után másnap már hazánkban is élvezhetjük adott sorozat vadonatúj epizódját – lásd FOX, Universal Channel – de a TV2-höz képest igen is szép teljesítmény, ráadásul nagyon kiemelkedő időpontot kapott a sorozat, hiszen az első epizód Január 4-én, Vasárnap este a Rising Star után kerül adásba, azaz körülbelül 21.45-kor. A tehetségkutató műsor jelenleg a csatorna legnézettebb műsora, úgyhogy ennél jobb felvezetést nem is kaphatott volna. Reméljük, hogy a folytatás is ebben az időpontban lesz. A magyar címe egyébként Az elnök árnyékában lett, ami szerintem találó. 🙂
A State of Affairs egyébként nagyon várt újonc részemről, de felirat híján még nem tudtam megnézni az első epizódot, így mindenképpen megnézem a szinkronos premiert. Remélem Katherine Heigl ismét Mezey Kitti hangján fog majd megszólalni. Amerikában sajnos úgy tűnik, hogy megbukott a CIA sorozat, hiszen hétről-hétre egyre rosszabb a nézettség, így nagy valószínűséggel 13 epizódnál több nem lesz.
Végezetül elhoztam a TV2 által kiadott közleményt a sorozatról:
A vadonatúj kém-krimisorozat 2014 novemberében debütált az Egyesült Államokban. Főhősnője egy komoly lelki traumán átesett CIA-ügynök, Charleston Tucker, akinek terroristák a szeme láttára végezték ki vőlegényét Afganisztánban. Tucker ügynök egy elemző csoportot irányít és közvetlenül jelent az elnökasszonynak, hivatásában ezért sosem hibázhat…
Az elnök árnyékában (State of Affairs)
Premier: Január 4. Vasárnap 21.45 TV2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük