Revenge (Bosszú): A második évadról

Ahhoz képest, mennyire megváltozott a sorozat, elég felemásra sikeredett a második évad.
Néha úgy éreztem túl sokat foglalkoznak az üggyel, na és persze a számítógép a feladatok 80 %-át megoldja. Az utolsó 2-3 epizódban viszont annyira felgyorsultak az események, hogy csak kapkodtam a fejem, és voltak WTF pillanatok is. Két főszereplő is távozott, akik közül az egyiket nagyon sajnáltam, a másikat már kevésbé.
Spoileresen folytatom tovább.

Kezdjük is a közepén. Amanda hozzáment Jack-hez, majd meghalt. Nagyon sajnáltam Amanda halálát, habár egy picit sejthető volt, mert ebben az évadban elég kevés szerepet kapott, nem úgy, mint az elsőben. Ettől függetlenül szerintem nem neki kellett volna meghalnia, hanem ha választani lehetett volna Amanda és Jack között, utóbbi nevét mondtam volna. Jack nagy bosszúhadjárata az évadzáró epizódban érte el a tetőpontot, de ekkor már nem csak Amanda miatt akarta megölni a politikus Grayson-t, hanem öccse Declan halála miatt is. A második elhalálozott karakter Declan Porter. Az ő halálán nem vagyok kiakadva, sajnos egyszer sem kapott egy értelmes történetszálat, habár elég ironikus, hogy pont akkor halt meg, mikor apa lett.
Ami az új karaktereket illeti Amanda édesanyja annyira nem volt szimpatikus, nem is maradt sokáig, ellenben Aiden-el, aki főszereplői státuszt kapott. Ahogy haladtunk előre a történettel, egyre nagyobb szálat kapott. Nekem nincs bajom sem a karakterrel sem a színésszel, de nem is túlságosan szimpatikus. Mindenesetre érdekes volt a viszonya Emily-vel. Most Emily tulajdonképpen kibe is szerelmes? Daniel-el van együtt, közben Aiden-el kavar (pontosabban azt állítja, hogy szerelmes belé), de látszik, hogy Jack-et is szereti. Mindenesetre egy picit furcsa.
Grayson-ékről annyit, hogy nagy WTF momentum volt, amikor Victoria megölte a Kezdeményezés Helen-jét. Én már nem tudom minek szeretnék az írók beállítani a nőt. És ez az eltitkolt fiú csak nehezíti a kiismerést. Ahogy az elején említettem Charlotte terhes lett, kíváncsi vagyok, hogy fogják kezelni a harmadik évadban. A legjobb döntés szerintem az lenne, ha elvetélne. Én hiányoltam azt a pillanatot, amikor megtudja szerelme meghalt. Utolsó Grayson-ként Daniel. Az első évadban azt írtam nem sok jelentősége van. Na ez most megváltozott, ugyanis kitúrta apját a cégtől és átvette az irányitást. Valamint attől sem riadt vissza, hogy Amanda-ra kenjék Helen halálát. Egy picit csalódtam emiatt a karakterben, kezd elGraysonosodni. 🙂
Végezetül az évadzáró epizódról: Conrad megnyerte a választást, valamint a Kezdemnyezés egyik tagja lett. Remélem Emily-nek sikerül végre kiiktatni Conrad papát a harmadik évadban, mert túl nagy lett az egója. Jack elvesztette az öccsét és a szerelmét és ha ez nem lenne elég, Emily elmonta neki az igazságot, hogy ő Amanda. kíváncsi vagyok mit kezd az információval a folytatásban. Victoria-hoz beállított az eltitkolt fia. Remélem ebből kihoznak majd egy jó szálat. Mondjuk a fiú bosszút állhatna azért, mert az anyja eldobta őt. Volt még egy WTF fordulat: a Kezdeményzés nem Aiden-t állította be végül minden gonoszság elkövetésére, hanem Nolan-t, aki így börtönbe került. Remélem minél hamarabb kiszabadul onnan, mert nagyon megszerettem a karaktert. Padma-val annyira aranyos párt alkottak. Sajnálom, hogy Padma végül a Kezdeményezés áldozatává vált.
Hogy mit várok a folytatásban?
Nolan szabaduljon ki a lehető leghamarabb, Aiden egy időre tűnjön el, elég volt belőle egy ideig. Victoria fia álljon bosszút anyján, Emily intézze el Conrad-ot, és tulajdonképpen érje el a célját, és fizessen meg mindenki, akinek meg kell, hogy végre láthassam, mit kezd Emily az életével, miután véget ért a bosszú.
Értékelés: 7/10.
Ha csak az utolsó 2-3 részt kellene pontoznom, akkor 10/10, de a teljes évadot kell figyelembe venni, ami sajnos tele volt egy pár buktatóval.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük