Red Band Society: Az első évadról

Minden hibája ellenére megszerettem a sorozatot.
Véget ért a sorozat első és – nagy valószínűséggel – egyben utolsó évada is, szerencsére azonban pont annyi lezárást kapott a történet, amennyi szükséges volt, vagyis a végén nem volt minden happy, és ez pontosan így volt hiteles. Ami a minőségét illeti, sajnos a közepére eléggé belassultunk, valamint voltak olyan szálak, amiket nem kezeltek túlságosan jó, de mindent összevetve nagyon is megszerettem a karaktereket. Ettől függetlenül nem leszek túlságosan szomorú, ha valóban nem lesz második évad. Egy kicsit bonyolult a sorozat sorsa, a következő bekezdésben erre is ki is térek.

Tehát a FOX egy kisebb költségcsökkentés ellenében szívesen berendelt volna további részeket a sorozatból, melyeket a nyáron tűztek volna képernyőre, azonban a gyártó ABC Studios ebbe nem ment bele. Közben januárban arról szól a fáma, hogy az ABC Studios megpróbálja eladni más csatornának a sorozatot, ám azóta nem jött hír. A kasza mindenesetre legjobb tudomásom szerint hivatalosan még nem lett megerősítve, de nem hinném, hogy lesz majd folytatás.
Spoileresen folytatom a továbbiakban!
Mielőtt rátérnék a kritikai részekre, mindenképpen jár a respekt az íróknak, amiért nem vitték el a hangulatot túlságosan a dráma és a szomorúság felé, mégis kellő időt foglalkoztak a betegségek bemutatásával, ráadásul szerintem nagyon hitelesen sikerült ábrázolni az egész közeget. Szörnyű beteg gyerekeket látni, és az elején nagyon tartottam attól, hogy itt bizony minden rész végén szem nem marad majd szárazon, szerencsére azonban nem így történt. A gyerekek próbálták kihozni a legjobbat a betegségükből, ami kétségkívül nem jöhetett volna össze, ha nincs a  piros karszalagos társaságuk, hiszen rengetegszer öntötték egymásba a lelket.

A legjobban Emma szála tetszett a legjobban, mégpedig azért, mert nagyon jól bemutatták, hogy az anorexia vagy bulimia igenis komoly és súlyos betegség. Mondjuk pont nála követték el a legnagyobb hibát a kórház dolgozói, mégpedig azért, amiért úgy engedték haza, hogy alaposan ki nem vizsgálták volna az ügyét. Ettől függetlenül még mindig Emma esetét mondom a legjobban kidolgozottnak, Ciara Bravo pedig hitelesen adta elő a szerepet. A show egyik erőssége egyébként a rendkívül jó szereposztás, a gyerekszínészek és a felnőttek is nagyon jól alakították a karaktereket.

Ami a felnőtt szereplőket illeti, a magánéletüket sajnos nem kezelték túl jól az írók, gondolok itt elsősorban a szerelmi háromszögre, amit a doki, a nővér és Mandy Moore karaktere között alakult ki. Nagyon örültem, mikor Mandy Moore legelőször felbukkant, hiszen nagy kedvencem a Walk to Remember óta, mégis a karaktere, Erin sajnos nem kapott nagy szerepet, ráadásul a gyerekekkel nem is volt közös jelenete, lényegében csak a szerelmi háromszög miatt volt képernyőn, amit nagyon sajnálok. Az ő karakterét jobban is kihasználhatták volna. Felnőttek közül egyébként a legjobb egész végig Jackson nővér volt. 🙂
A bevezetőben említettem a minőség hullámzását, ami a felnőtt szereplők magánéletén kívül a gyerekeknél is észlelhető volt, mégpedig az, hogy az évad közepére egy kicsit belassultak az események, az utolsó három részben viszont alaposan felgyorsultak. Hunter halálát nagyon sajnáltam, bár sajnos kellet ez, hiszen ettől lett csak igazán hiteles az egész. A legszívbemarkolóbb mégsem ez volt, hanem mikor Kara-t műtötték, és eközben sikerült elbúcsúzniuk egymástól. Szegény Kara igazán megszerette a fiút.

Amivel azonban egyáltalán nem tudtam kibékülni, az a szülők bevonása a sztoriba. Emma esetében még meg is értettem, meg talán Leo-nál is, Jordi nagymamájának hirtelen felbukkanását azonban már nem éreztem feltétlenül jónak. Nyilván jó volt látni, ahogy a gyerekek milyen jól rendbe hozták a kapcsolatukat az ősökkel, csak azt nem értem, hogy miért most? Hol voltak eddig Emma és Leo szülei? Miért csak most gondolta meg magát Leo nagymamája?

Mindenesetre ennél jobb lezárást nem is találhattak volna ki az írók. Nem mindenki esetére került végül pont, de valamilyen szinten megindultak a gyógyulás útján, főleg Charlie, Kara és Emma. Jordi műtétje sem akadály már, Leo pedig ismét szembenézhet a kemoterápiákkal és műtétekkel, hiszen sajnos kiújult a rákja. Egyedül Dash esetében nem derült ki semmi, hogy mi is lesz vele a folytatásban.

Értékelés: 8/10.

Mindent összevetve bár nagyon megszerettem a sorozatot, mégsem vagyok túlságosan elkenődve, ha valóban nem lesz folytatás. Bár akadtak kisebb hibák a tizenhárom epizód alatt, de manapság már minden sorozatban van valami kivetnivaló. Mindenképpen csak ajánlani tudom a sorozatot, egy gyors nyári darára, ráadásul ahogy mondtam, valamilyen szinten a lezárás is adott, szóval darára fel. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.