Első körben: The Odd Couple

Tele volt kiszámítható jelenetekkel.

Tegnap délután, A Dal 2015 Döntője előtt gyorsan megnéztem Matthew Perry vadonatúj vígjátéksorozatának első részét, mely összességében nem volt annyira rossz, mégsem hiszem, hogy a későbbiekben benevezek majd a folytatásra. Mielőtt rátérnék a konkrétumokra, hadd jegyezzem meg, milyen furcsa volt ilyen idősen látni Matthew Perry-t, hiszen jelenleg a Friends negyedik évadát darálom, azóta pedig eltelt tizenhét év, és hát az eltelt évek nem éppen az előnyére váltak… De vissza a téma tárgyára, vagyis a The Odd Couple-ra.
Már a tavalyi upfonts idején sem voltam túlzottan oda a sorozatért, akkor azt írtam, hogy minden a piloton fog múlni, hiszen alig tudtunk valamit az alapsztoriról, ami a következő: adott egy eléggé rendetlen férfi Oscar, aki nemrég vált el a feleségétől, ám még nem volt ideje feldolgozni a történteket, egészen addig míg fel nem bukkan egyetemi barátja, Felix, aki szintén most fog elválni a feleségétől, így Oscar befogadja őt. Igen ám, de Felix teljesen az ellentéte, hiszen imádja a rendet, és a tisztaságot, így értelemszerűen lesznek és már voltak is konfliktusok ez ügyben a pilotban is.
A karakterek érdekesnek tűnnek, ám egyelőre még (?) túlságosan is papírmasék, azaz kétdimenziós karakterek. Ahhoz, hogy szerethető sorozat lehessen belőle, nem ártana kissé árnyalni őket, hiszen ez az “én rendetlen vagyok, te meg tisztaságmániás” konfliktus nem lesz elég sokáig. Bevallom, volt egy-két ütős poén emiatt, de sajnos nagyon elenyésző volt, a húsz perc alatt többször is unatkoztam, ugyanis nem egy kiszámítható jelenettel tömték meg az első részt…

A pilot alapján jelen pillanatban az a véleményem, hogy talán ott követték el a legnagyobb hibát a készítők, hogy nem filmben gondoltak, ugyanis két órában szerintem jobbat ütött volna, mint így heti 20 percre szétdarabolva. Ja, és nem ártana egy-két jó mellékszereplő sem, ugyanis a szomszéd lányok illetve Oscar haverjai nem voltak éppen bizalomgerjesztőek…
Értékelés: 6/10.
Bár szeretnék még többet is írni a látottakról, de egyszerűen nem megy, önismétlő pedig nem szeretnék lenni, úgyhogy ez most egy elég rövidke ámde spoilermentes kritika lett. Mint mondtam, összességében nem volt annyira rossz a pilot, ám nem hiszem, hogy belenézek a folytatásba. Talán majd ha lesz szinkron hozzá, ám ez esetben nagyon remélem, hogy Matthew Perry Sinkovits-Vitay Andrást kapja majd meg. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.