Októberi Háttérképnaptár – How to Get Away With Murder

Ismét új hónap köszöntött be.
Nagyon hamar elrepült ez a Szeptember, és szörnyű, hogy mindjárt itt lesz a Január és az újabb vizsgaidőszak. De ne szaladjunk annyira előre, és élvezzük ki az Októbert, ami remélhetőleg változtat majd az időjáráson, és nem lesznek ekkora ingadozások, szörnyű, hogy egyik nap meg lehet fagyni, másik nap pedig megsülünk. Hogy a sorozatokra tereljem a szót, sok pilotot megnéztem már, amikről természetesen lesz is kritika. Eddig a How to Get Away With Murder fogott meg a legjobban, egyszerűen káprázatos volt az első rész, remélem a folytatásban sem kell majd csalódnom. A kritika megírása még várat magára – a tervek szerint Vasárnapra megírom – addig is fogadjátok sok szeretettel az Októberi Háttérképnaptárat, amin Annalise Keating professzornő, és két joghallgatója látható. 🙂
Remélem néhányotóknak elnyeri a tetszését a naptár, és fogjátok használni. Mint mindig, most is több méretben készítettem el. 
További méretek: 1366×768 | 1280×960 | 1280×800 | 1024×768

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük