MTVA Csoport: Tervek 2014-re!

Folytatódik a cikksorozatunk, ezúttal azonban a kereskedelmi csatornák helyett a közmédia csatornáiról írok.

Az MTVA Csoport ugyebár 5 csatornából áll: M1, M2, M3, Duna Tv, Duna World. Ezek közül a csatornák közül az M1 szokott kiemelkedő eredményt elérni, habár legtöbbször a Cool Tv, Fim+, Viasat3 trió megveri nézettségben. Az M1 általános csatorna, az M2 2012.decemberétől ifjúsági-gyermek csatorna, az M3 pedig nemrég indult nosztalgia csatorna. A Duna TV-vel és a Duna World-el most nem foglalkoznék. Mivel közszolgálati csatornák, ezért a reklámbevétel nem annyira fontos, mint a kereskedelmi csatornáknál. Az MTVA az Origó információ szerint évi 78 milliárdos költségvetésből gazdálkodik!

A Dal 2014 zsűrije.

M1

  • Kiemelkedő nézettséget tavaly A Dal 2013 című műsorával ért el, valamint az azt követő Eurovíziós Dalfesztivállal. Idén A Dal 2014 január 25-én rajtol, és összesen 6 adásból fog állni.
  • Továbbra is az M1-en lesz látható a Forma-1, ami szintén kiemelkedő számokat szokott produkálni.
  • Nyáron pedig a nyári futballvébétől lesz hangos a csatorna, ami szintén jó számokat szokott hozni.
  • Tavaly a Fölszálott a páva című tehetségkutató műsor szintén egész jó számokat produkált, így idén biztosan lesz belőle egy újabb évad
  • A 2012-es nagy Marslakók bukása után egyelőre nem tervez a csatorna napi gyártású sorozatot, habár terv van, sokféle, őszig biztosan nem fog megvalósulni egy sem.
  • A Revenge (Bosszú) című sorozat nagyon sikeres volt a csatornán remek számokat szállított, remélhetőleg hamarosan folytatódik a harmadik évaddal!

Phineas és Ferb – Január 18-tól az M2 műsorán!
M2
  • Mint már írtam, a csatorna már ifjúsági-gyermek csatorna, ezért valószínűleg több saját gyártású, mai gyerekeknek készülő, hazai műsor várható idén.
  • Ami biztos, hogy Január 18-tól Minden Szombaton Disney-blokk lesz a következő műsorokkal: Phineas és Ferb, Mickey egér játszótere, és Szófia hercegnő, valamint visszatér a Varázslók a Waverly helyből is, dupla részekkel. Elképzelhető, hogy a későbbiekben várható még más Disney-s produkció is.
  • Érdemes elolvasni a következő blogot (www.anoblogja.blogspot.hu), ahol a blog vezetője találgat, mi várható a csatornára! Többek között szerepel régebbi Nickelodeon, Minimax és KidsCo műsor is. 

    Játékok hátárok nélkül – Többek közt ezt a műsort is viszontláthatják.
    M3
    • A retrócsatorna nemrég indult, pontosabban december 20-án. Mivel retró csatorna, ezért Országos tévépremier műsorokra nem számítsunk, DE olyan régi műsorokat is képernyőre tűz, amiket már régen nem lehetett már látni, és különböző torrent oldalakon sincs fent!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük