Érkezik a Gossip Girl ötödik évada az RTL II-re!

Március 11-én debütál az utolsó előtti évad.
Sajnos a sorozatnak eléggé mostoha sorsa van hazánkban, hiszen míg az első évad aránylag elég gyorsan megérkezett 2008. decemberében a Cool TV-re, (az Amerikai Premier 2007. szeptemberben volt) addig a második évadra közel két és fél évet kellett várni. Öröm az ürömben, hogy a második etap után megszakítás nélkül rögtön leadásra került a harmadik évad is, ám ezután ismételten közel két év kellett ahhoz, hogy a negyedik évad is bemutatkozzon hazánkban, ám az új évad új csatornát is kapott, így érthetetlen módon Minden Hétköznap reggel mentek a premier epizódok az RTL II-n. (Egyébként mióta elindult az RTL II, a Cool TV konkrétan ismétlő csatornává alakult, de ezt most nem fejteném ki, hiszen a poszt célja nem ez.)
Közel másfél hét után, azaz Március 11-én végre kezdetét veszi A Pletykafészek az ötödik évada az RTL II-n, és minő meglepetés, ismét a reggeli sávban, 8:00-kor lesznek a premier epizódok, ám szerencsére még aznap este 23:30-kor lesz egy ismétlés. 
Ami engem illet, eléggé le vagyok maradva a sorozattal, még csak az első évadot láttam, és egyelőre nem is tervezem folytatni, ugyanis azt hallottam, hogy évadról évadra egyre csak csökkent a minőség… Mindenesetre biztos van köztetek olyan, aki nagyon szereti a sorozatot, és ha szinkronosan követitek, akkor itt a lehetőség, hogy folytassátok a sorozatot. 🙂 A heti öt résznek köszönhetően elég hamar a végére fog érni a csatorna, és remélhetőleg szünet nélkül levetítik a hatodik és egyben utolsó évadot is, hogy végre a szinkronos nézők is elbúcsúzhassanak a sorozattól.
A továbbiakban az ötödik évad első három epizódjának ismertetőjét olvashatjátok el, melyeknek forrása az RTL II Sajtóklub.
5×01 – Címlapfotó
Premier: Március 11. Szerda 8:00, ismétlés aznap este 23:30
Blair az esküvő előtt egy címlapfotózásra készül, viszont nincs ínyére, hogy vőlegénye továbbra sem száll szembe a saját anyjával a kedvéért. Dan irományának egy fejezete kis híján napvilágot lát – hála Vanessának. Nate és Chuck a pezsgő, a modellek és a jachtok világában kapcsolódnak ki, míg mindketten egy-egy idősebb nőnél kötnek ki. Serena baja egyre többször gyűlik meg David asszisztensével, Marshallal, aki szívesen ki is rúgatná, ezért cselt eszel ki. Közben kiderül, hogy valaki bizony várandós – vagy inkább valakik?
5×02 – Alkalmi szövetség
Premier: Március 12. Csütörtök 8:00, ismétlés aznap este 23:30
Blair továbbra is igyekszik titkolni, hogy várandós – különösen, hogy az országba látogat vőlegénye lánytestvére, Beatrice. Kénytelen alkalmi szövetséget kötni Dannel, azzal a feltétellel, hogy nem szól róla senkinek. Dan eközben többször is találkozik Chuckkal, mivel a segítségét kérné, ám a Bass fiút túlzottan is lefoglalja az önpusztítás. Nate igyekszik titokzatos egyszemélyes kalandja nyomára bukkanni. Mikor kideríti a nevét, a nő rámenőssége elismeréseként munkát ajánl neki. Ivy eközben még mindig Charlie szerepében tetszeleg Serena előtt, aki egyre jobban megkedveli – sőt, össze is akar költözni vele.
5×03 – Az eredmény borítékolva
Premier: Március 13. Péntek 8:00, ismétlés aznap este 23:30
Serena és Ivy visszatérnek New Yorkba – így utóbbi úgy dönt, Charlie szerepében tetszelegve még éli egy darabig az álmát. Eközben megjönnek Blair teszteredményei, de nem meri felbontani a borítékot. Dan segítene neki, de közben ex-mentorát is meg kell találnia, mert úgy fest, Noah ellopta a regény-ötletét. Chucknak is segít, akinek egy kutyát adományoz, hátha feledteti vele az apatikus közönyt. Nate ezalatt teljesen Diana bűvkörébe kerül, aki ráveszi, hogy dolgozzon – sőt, kémkedjen is neki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük